Higgyetek az Ő prófétáinak - május 16 - HÉTFŐ - 1 Királyok 19

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 26. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet 309. nap

Isten megígérte, hogy Istenük lesz nekik, hogy népeként magához fogadja őket, és hogy elvezeti a "jó tágas földre". ők azonban mindig készek voltak minden akadály láttán, - amellyel találkoztak a megígért országba vezető úton - a csüggedésre. Isten csodálatos módon kihozta őket az egyiptomi rabszolgaságból, hogy felemelje és nemessé tegye őket, s így áldássá legyenek a földön. Azonban szükségük volt a nehézségekre, a szűkölködés elhordozására. Isten az emberi méltóságtól megfosztott állapotukból hozta ki őket, hogy megtisztelő helyet foglaljanak el a népek és nemzetek között, és átvehessék fontos és szent megbízatásukat. Ha lett volna hitük benne mindazért, amit érettük cselekedett, akkor szívesen elhordoztak volna minden kényelmetlenséget, éhséget, még a szenvedést is. Azonban nem bíztak az Úrban továbbra sem, bár látták hatalmának és jóságának jeleit. Már elfelejtették a keserű szolgálatukat Egyiptomban. Elfelejtették Istennek azt a jóságát és hatalmát, amelyet érettük a rabszolgaságból való kiszabadításukban megmutatott. Elfelejtették, hogy gyermekeik megmenekültek, biztonságban voltak, amikor a pusztító angyal minden elsőszülöttet megölt Egyiptomban. Elfelejtették az isteni hatalom nagyszerű megnyilatkozását a Vörös-tengernél. Elfelejtették azt, hogy mialatt ők biztonságban keltek át a tengeren azon az ösvényen, amelyet Isten nyitott meg számukra, ugyanakkor ellenségük hadseregét a tenger vize elborította és mindenestől maga alá temette. Csak mostani kényelmetlenségeiket és megpróbáltatásaikat látták és érezték. Ahelyett, hogy ezt mondták volna: "Nagy dolgokat cselekedett velünk az Úr, mert rabszolgák voltunk, de nagy nemzetté emelt bennünket", az út nehéz voltáról beszélgettek, és azt szerették volna tudni, vajon mikor is ér már véget vándorlásuk.

Izrael pusztai életének történetét Isten Izraelének tanulságára jegyezték fel az idők végezetéig. A feljegyzések arról, hogy Isten milyen bánásmódban részesítette a pusztában vándorlókat, - amikor éhségnek, szomjúságnak és fáradtságnak voltak kitéve, és amikor tapasztalták Isten hatalmának enyhítésükre történt meglepetésszerű megnyilvánulásait, - mind figyelmeztetéssel és utasítással teljesek az minden időben élő népe számára az idők végezetéig. Mert a héberek tapasztalata előkészítő iskola volt a megígért kánaáni otthonuk számára. Isten azt akarja, hogy népe ezekben a napokban alázatos szívvel és tanítható lelkülettel tekintse át azokat a próbatételeket, amelyeken a hajdani Izrael keresztül ment, hogy így felkészülésük során oktatást nyerjenek és elkészülhessenek a mennyei Kánaánra.

Sokan azok közül, akik visszatekintenek Izraelre, elcsodálkoznak hitetlenségükön és gyakori zúgolódásaikon és úgy érzik, hogy ők maguk nem lettek volna ilyen hálátlanok. Amikor a hitüket valami megpróbálja, akkor ők sem tanúsítanak több hitet vagy nagyobb türelmet, mint amennyit a hajdani Izrael tanúsított. Valahányszor nehéz helyzetbe kerülnek, azonnal elkezdenek zúgolódni azért az eljárásért, amelyet Isten csak azért alkalmazott velük szemben, hogy megtisztítsa őket. Bár jelenlegi szükségleteiket Isten kielégítette, de a jövőjüket mégsem hajlandók teljesen rábízni Istenre. Állandóan aggodalmaskodnak a szegénység miatt, amelytől gyermekeik szenvednek majd. Némelyek mindig gonosznak és sötétnek látják a jövőt maguk előtt és felnagyítják a tényleg létező nehézségeiket annyira, hogy szemeik megvakulnak azoknak az áldásoknak láttán, amelyekért hálásaknak kellene lenniük. Azok az akadályok, amelyekkel szemben találják magukat, ahelyett, hogy az Istenhez, az erő egyetlen forrásához vezetnék őket, eltávolítják őket Istentől, mert ezek az akadályok mindig csak nyugtalanságot és zúgolódást keltenek szívükben.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 19

Illés története meglepő fordulatot vesz. És én a magam részéről örülök, hogy így történik. Mert itt láthatjuk, hogy Illés nem csak hős, hanem ugyanúgy ember is. Szinte hihetetlen elképzelni, hogy neki, aki egyedül és félelem nélkül állt Izrael királyával és 450 hamis prófétával szemben, most remegnie és menekülnie kellene egy haragos asszony szava miatt – szánalomra méltó! Miközben talán kiábrándultságot érzünk Isten prófétájának gyávaságát látva, sajnos túl gyakran kaphatjuk rajta magunkat, hogy ugyanígy reagálunk az élet kihívásaira. Veled is megtörtént már ez? Valaki bánt téged, és te elfutsz, és ki akarsz szállni? Azon gondolkodom, miközben ezt a fejezetet olvasom, vajon Istennek hány embere ül az út szélén, mert egy Jézabel próbára tette őket?

40 nap futás után a pusztában Illés egy barlangban rejtőzve találja magát, amikor Isten váratlanul megszólítja őt, és egy jelentőségteljes kérdést tesz fel neki. Mit csinálsz itt Illés? Egyetlen egyszerű kérdéssel Isten leleplezi Illés bajának gyengeségét és nyomorát. Egészen eddig minden, amit Illés tett, bárhová is ment, minden Istentől kapott parancs alapján történt. De Isten nem rendelte őt ide. A lelki barlangok népszerű helyek a keresztények, számára is, hogy elbújjanak bennük. Ott van például a bigottság barlangja, az előítéleté, a büszkeségé, a meg nem vallott bűnök hideg ürege, hogy csak néhányat említsünk.

Illés válasza beszédes. Negyven napon át ezt gyakorolta, amíg elért egy pontot, ahol a probléma már maximálisnak, Isten hatalma pedig minimálisnak tűnt. De Isten nem mondott le Illésről. Olyan leckét ad neki, amit te vagy én soha nem fogunk megtanulni az egyetemen, még adventista egyetemen sem. Isten a természetet használja szószólójául, és megkérdezi Illést: „Nem vagyok méltó a bizalomra, hogy megvédem az életedet, és megáldom a szolgálatodat?” Ez a kérdés talán a következő örökérvényű szavakra fordítható: „Nem erővel, és nem hatalommal, hanem az Én Lelkemmel, így szól az Úr” (Zak 4:6). És miután megtanulta a leckét, Isten visszaküldi Illést dolgozni. Mivel Illés 40 napig menetelt, hogy elmondja Istennek: csak ő maradt meg a szolgálatában, Isten szerette volna, ha Illés tudja, hogy van még rajta kívül 7000 ember, akik szintén az örökkévalóság hangjára figyelnek! Ámen!

„Mit csinálsz itt?” - számunkra is jó kérdés. Egy olyan kérdés, amit meg kell válaszolnunk egyénileg és közösségileg is. Mi vagyunk Isten modernkori Illései, egy illési üzenettel, aminek el kell érnie a világot. Sajnos Illés azért könyörgött Istennek, hogy vegye el az életét, mikor az elől a Jézabel elől futott, aki valóban szívesen megtette volna ezt. Isten válaszolhatott volna az imájára úgy is, hogy hagyja meghalni a pusztában, de Ő beteljesítette Jézabel sorsát, Illést pedig később a Mennybe ragadja el, aki így egyáltalán nem lát halált. Egy nap, nemsokára a hármas angyali üzenet diadalmaskodik, és mindazok, akik hűségesen megálltak a helyükön, diadalmaskodni fognak vele együtt. Istennek most is megvannak a hűséges emberei, mi miért akarnánk elbújni a semmittevés barlangjában?

Charissa Fong

42. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezetéhez (máj. 15-21.).

Ez a fejezet az alábbi gyerekdalra emlékeztet: „Morgolódva vagy utálattal teli, vagy alázatosan vagy hálával teli? Melyik a te hozzáállásod? Morgolódsz és sóhajtozol, vagy elismered és hálás vagy mindazért, amit Isten tett érted?”

Hogyan reagálunk a nehézségekre, kihívásokra, kényelmetlenségekre a bűnnek ezen a terméketlen világán? Istenre nézünk-e bizalommal és örvendezve, hisz neki ezer útja van arra, hogy gondoskodjon rólunk? Vagy a vezetésünket hibáztatjuk a megpróbáltatásokért? Megtanultunk-e már hinni, hogy még a nehézségek idején is, Ő a keresztény hitünket növeli és Ő gondoskodni fog rólunk?

Amikor ebben a terméketlen pusztaságban megszomjazunk, kortyolunk-e mélyen az Élet vizéből, felismervén, hogy csak Krisztus olthatja a szomjunkat? Vagy megelégszünk a világ keserű, szennyezett vizével?

Éhezünk-e mannára – Isten szavára? Vagy morgolódunk és panaszkodunk, mert Egyiptom húsosfazekait dédelgetjük?

Az Egyiptomból a Sínai-félszigetig vezető útra való reflektálás arra emlékeztet, hogy többet imádkozzam, kevesebbet kritizáljak, és naponta egyek és igyak Krisztus életéből. Hittel akarom keresni az Ő gondviselését, és bízni akarok az ő megmentő kegyelmében és irgalmasságában az élet száraz időszakai alatt.

„Drága Atyám, bocsásd meg, hogy siránkoztam és panaszkodtam a sivatagban. Bocsásd meg, hogy elfelejtettem, hogy Te vagy az, aki vezet. Adj, kérlek, hálás és hittel teli szívet. Ámen.”

Jan White

Associate Pastor

Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba