MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 21. fejezet 284. nap
Azután
József elvitte magával öt testvérét, hogy bemutassa őket a fáraónak, és
megkapják tőle az engedélyt a földterület átvételére jövendő otthonuk számára.
Miniszterelnöke iránti hálából az uralkodó kész lett volna állami tisztségekre
is kinevezni őket. József azonban, mint Jahve hűséges imádója, igyekezett
megvédeni testvéreit attól a kísértéstől, amelynek ki lettek volna téve a
pogány királyi udvarban. Ezért azt tanácsolta nekik, ha a király megkérdezi
tőlük, hogy mi a foglalkozásuk, őszintén és nyíltan mondják meg. Jákób fiai
megfogadták és követték József tanácsát, és óvatosan azt is közölték a
fáraóval, hogy csak ideiglenesen akarnak Egyiptomban tartózkodni, nem akarnak
állandó lakosai maradni az országnak. Ily módon fenntartották maguknak azt a
jogot, hogy bármikor szabadon eltávozhatnak Egyiptomból. A király pedig ígérete
szerint kijelölte számukra az otthon, "[...] Egyiptom földének javát"
(1Móz 45:18), Gósen földét.
Nem
sokkal Egyiptomba való megérkezésük után József atyját is elvitte a királyhoz.
A pátriárka idegen volt a királyi udvarokban, de a természet fenséges
jelenségei között a fáraónál is hatalmasabb Uralkodóval beszélgetett. Ezért
most tudatos felsőbbséggel felemelte kezeit és megáldotta a fáraót.
Józsefhez
intézett első üdvözletében Jákób úgy beszélt, mintha hosszú aggodalmának és
szomorúságának ezen örvendetes végződése után már meghalni is kész lenne. Isten
azonban még tizenhét esztendőt ajándékozott neki, amelyet békés
visszavonultságban tölthetett el Gósen földjén. Ezek az esztendők boldogító
ellentétei voltak az ezeket megelőző éveknek. Fiaiban látta az igazi bűnbánat
bizonyítékát. Azt is látta, hogy családja olyan körülmények közé került,
amelyek biztosították számukra a nagy néppé, nemzetté fejlődésükhöz
elengedhetetlenül szükséges feltételeket. Hite megragadta Istennek azt a biztos
ígéretét, hogy egyszer majd Kánaánban telepednek le. Körülvette a szeretnek és
kedvességnek mindaz a jele, amivel Egyiptom miniszterelnöke csak
megajándékozhatta őt. Boldog volt régen elveszített és megtalált fia
társaságában, és békében került sírjába.
Amikor
Jákób érezte halála közeledtét, elküldött Józsefért. Szívében és elméjében
tartotta Istennek a Kánaán majdani birtoklásáról szóló ígéretét, és ezért így
szólt fiához: "[...] Kérlek ne temess el engem Egyiptomban. Midőn
elaluszom az én atyáimmal, vígy ki engem Egyiptomból és temess el az ő
sírjokba" (1Móz 47:29-30). József megígérte, így tesz, de Jákób nem érte
be ennyivel; ünnepélyesen megeskette Józsefet, hogy atyái mellé temeti majd el
Makpelah barlangjában.
Egy
másik fontos ügy sem kerülte el figyelmét. József fiait törvényesen Izrael
gyermekei közé kellett beiktatni. József, amikor utoljára látogatta meg atyját,
magával hozta fiait is, Efraimot és Manassét. Ezek az ifjak, anyjuk révén
kapcsolatban voltak az egyiptomi papság legmagasabb rendjével; apjuk tisztsége
és állása megnyitotta előttük a gazdagsághoz és kiváltságokhoz vezető utat, ha
úgy döntenek, hogy életüket és sorsukat az egyiptomiakkal kötik össze. József
vágya az volt, hogy fiai saját népükkel egyesüljenek. Kinyilvánította hitét a
szövetség ígéretében; abban, hogy fiai visszautasítják mindazokat a
tisztségeket, amelyeket az egyiptomi királyi udvar felajánl nekik; és hogy
helyet kapnak a megvetett pásztorkodó törzsek között, akikre Isten rábízta
beszédét.
Ekkor
Jákób ezt mondta: "Most tehát a te két fiad, akik néked Egyiptom földén
annak előtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Egyiptomba, az enyéim;
Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek" (1Móz
48:5). Saját gyermekeinek tekintette őket, hogy törzsek fejei legyenek majd.
Így az elsőszülöttségi kiváltság, amelyet Rúben eljátszott, Józsefre szállt -
két részt kapott Izraelben.
Jákób
szemei az öregség miatt már elhomályosodtak. Nem vette észre a fiatalembereket.
Amikor azonban kivette a alakjuk körvonalait, megkérdezte: "Kicsodák
ezek?" Miután megmondták neki, hogy kik állnak a közelében, ezt mondta:
"Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg" (1Móz 48:9). Amikor az ifjak
odamentek hozzá, a pátriárka megölelte és megcsókolta őket. Azután ünnepélyesen
a fejükre tette kezeit, hogy megáldja őket. Ezt az imát mondta: "Az Isten,
akinek előtte jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten aki gondomat
viselte, amióta vagyok, mind e napig: Amaz Angyal, ki megszabadított engem
minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket" (1Móz 48:15-16). Nem volt ebben
az imában semmi magabízás, sem az emberi erőre való támaszkodás. Jákób arról
tett hitvallást, hogy Isten volt a megtartója és a támasza. Nem panaszkodott a
múltban elszenvedett nehéz napokért, a múlt megpróbáltatásait és bánatait többé
nem tekintette úgy, mint amelyek "ellene" voltak. Emlékezete csak
Isten irgalmát, szeretetét és kedvességét idézte fel, aki egész vándorlása
alatt mindig vele volt.
Miután
Jákób befejezte áldását, hitének bizonyosságát átadta fiának és ráhagyta az
eljövendő nemzedékekre, hogy tanúskodjék előttük a rabszolgaság és a bánat
hosszú évei alatt: "Ímé én meghalok, de az Isten veletek lesz és vissza
visz titeket a ti atyáitok földére" (1Móz 48:21).
Végezetül
Jákób összes fiai haldokló atyjuk ágya köré gyülekeztek. Jákób egészen közel
hívta őket magához, és így szólt hozzájuk: "Gyűljetek egybe, hadd
jelentsem meg néktek, ami rátok következik a messze jövőben. Gyűljetek össze s hallgassatok
Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra" (1Móz 49:1-2). Jákób
gyakran és aggodalmaskodva gondolt jövőjükre és igyekezett magának képet
alkotni a különböző törzsek történetéről. Most, amikor arra vártak, hogy megkapják
utolsó áldását, Jákóbon az Isten Lelke nyugodott meg és világosan kitárult
előtte leszármazottainak jövője. Egymás után említette fiai nevét, jellemezve
mindegyiküket, és röviden előre megmondta törzsük történetét.
"Rúben,
te elsőszülöttem,
erőm, tehetségem
zsengéje,
első a
méltóságban, első a hatalomban" (1Móz 49:3).
Mai Bibliai szakasz: 2 Sámuel 18
A Dáviddal lévő írnok mindent nagyon
hűségesen feljegyzett a Dávid életében történt eseményekről, hogy illusztrálja
a bűnös cselekedetek szomorú eredményét. Ez a fejezet Dávid sírásával, keserű
könnyeivel ér véget,. A bonyolult tényezők kombinációja vezetett el ehhez a
keserű érzelmi tapasztalathoz. Egy feljegyzés Joáb családfáját is tartalmazza.
Joáb testvérét, Abisait választotta ki Dávid, hogy hadvezére legyen a katonák
több mint egyharmadának és Joáb unokaöccse, Amasa lett a hadvezér Absolon
hadserege felett. Tehát ezekben a fejezetekben egy családi harc zajlik.
Dávid embereivel együtt szeretett volna harcba
szállni Absolonnal és hadseregével, de Dávid emberei ragaszkodtak hozzá, hogy
maradjon a háttérben és stratégiailag segítse őket a városból (3. vers). Így
kiállt a kapuba és intett nekik, majd hangosan megparancsolta Joábnak,
Abisainak és Ittainak, hogy legyenek kíméletesek a fiával, Absolonnal. Szájról
szájra terjedve emberek ezrei hallották, hogy mit mondott Dávid. A következő
információ a katonai írnoktól érkezett, aki beszámolt a csatáról, és arról,
hogy Absolon legtöbb embere meghalt az erdőben (8. vers).
Absolon nagyon meggondolatlan dolgot tett,
egy szamáron belovagolt egy sűrű tölgyfaerdőbe. A tölgyfák Palesztinában és
máshol sem csak függőlegesen, hanem vízszintesen is nőnek, és ahogy a szamarat
vezette keresztül az erdőn, problémái akadtak. Absolont fogva ejtették a
kinyúló villás ágak. Amikor Joáb és a vele lévő tíz fiatal férfi meglátták,
hogy Absolon a hosszú hajánál fogva lóg a tölgyfán, nem voltak hajlandók
megölni őt, így Joáb tette meg. Aztán megfújta a trombitát és véget vetett a
harcnak.
Akhimás el akart futni megmondani Dávidnak,
de Joáb egy kusita embert küldött helyette. Az egyetlen kusita nép a szemita
világból ismert, a Nílus déli részéről vagy Felső-Egyiptomból. Így lehetséges,
hogy ez a kusita Etiópiából származott, ahol az emberek nagyszerű maraton
futók. Joáb elküldte a szokásos úton és mikor Akhimás ragaszkodott hozzá, hogy
ő is elszaladjon, Joáb megengedte neki. Ismert egy rövidebb utat és ő érkezett
elsőnek, hogy átadja Dávidnak a szomorú hírt a fiáról. Dávid a két kapu közt
ülve várta a híreket. Elképzelhető Dávid optimizmusa, aki felismerve a futó
embert, ezt mondta: „Ez egy jó ember és jó hírekkel jön”. Mikor Dávid megkérdezte:
„Mi hír a fiamról?”, Akhimás azt vallotta, hogy nagy volt a káosz és nem sokat
tud. Aztán futva megérkezett a kusita és azt mondta, az a kívánsága, hogy úgy
halljanak meg Dávid ellenségei, mint az a fiatal férfi.
Ez a fejezet azzal ér véget, hogy a gyászával
küzdő Dávid a kapu feletti szobában zokog. Felkiált, hogy ő hajlandó lenne
meghalni a fia helyett. Ez emlékeztethet minket valakire, aki ugyanezt mondta amikor
Ádám vétkezett, és megígérte, hogy egy nap meg fog halni helyettünk.
Drága
Urunk!
Minket
is utolérnek a családi problémák időnként és elszakít szeretteinktől a bűn. Az
érzelmi háborúk néha kifárasztanak és mindnyájunknak kell a helyettes, aki
meghal bűneinkért, megszabadít vétkeinktől és a bűntudattól, megbékít minket
magával, hogy képesek legyünk kibékülni egymással. Jézus nevében, ámen.
Koot
van Wyk
38. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 21. fejezetéhez
(ápr. 17-23.).
Ennek a fejezetnek
nem az a tanulsága, hogy azt kapod, amit megérdemelsz! József testvérei
kétségkívül sokat szenvedtek az elhordozott bűntudattól és a fájdalomtól, amit
apjuknak okoztak. Ellen White emlékezetünkbe idézi, hogy a következmények e
történetben visszavezethetők Jákob bűneire is. Jákob saját önzése és
tisztességtelensége következtében a fiai olyan felnőttekké váltak, akik
életében szintén az én uralkodik. A bűnnek megvannak a következményei.
Mégis a történet szép kimenetele az, hogy bár
a bűn fájdalmat eredményezett, Isten most is megmutatta, hogy hűséges Róma 8:28
ígéretének megtartásában, hogy minden javukra van azoknak, akik megengedik
Isten vezetését az életükben. József tesztelte testvéreit, hogy megbánták-e bűnüket
és megbízhatóak-e már most, ők pedig átmentek a teszten. Isten megváltoztatta
őket, ahogy az előző fejezetben láttuk, hogy megváltoztatta Józsefet.
Isten megbocsátott nekik, és most már készek
voltak követni az Ő vezetését – Jákob, a testvérei és József. Isten folytatja
tervét azzal, hogy Jákob családját Gósenbe küldi, ahol felvirágozhatnak, és
olyan nemzetet építhetnek, amelyben Isten megáldja a világ valamennyi népét,
ahogyan Ábrahámnak ígérte.
Ahogy ma ezt olvasod, gondold végig, vajon mi
lehet az, amit Isten tesz az életedben, hogy felülkerekedj azon az útvonalon,
amit magadnak készítettél, miközben ő átalakítja egy újabb történetté, amelynek
gyönyörű vége van!
Lester Merklin
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése