2016. március 29., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 29 - KEDD- 1 Sámuel 26

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet 261. nap

Időnket, képességeinket, javainkat szánjuk oda szent áldozatként neki, aki ezeket az áldásokat gondjainkra bízta. Valahányszor rendkívüli szabadítását tapasztaljuk, vagy új és váratlan segítséget nyújt, ismerjük fel Isten jóságát. Ne csak szavakkal mondjunk hálát, hanem Jákóbhoz hasonlóan ügyére szánt ajándékokkal és adományokkal is. Mivel Istentől állandóan áldást kapunk, nekünk is állandóan adnunk kell.

"Valamit adándasz nékem" - mondta Jákób - "annak tizedét néked adom." Mi, akik az evangélium teljes világosságát és kiváltságait élvezzük, kevesebbet adjunk-e Istennek, mint azok, akik a korábbi, kevésbé kedvező korban éltek? Nem! Ahogy nagyobbak azok az áldások, amelyeket élvezünk, nem nőnek-e hasonlóan a kötelességeink is? De milyen kevéssé értékeljük a menny ajándékát. Hiába próbálkozunk matematikai szabályok alapján - idővel, pénzzel és szeretettel - mérni azt a felmérhetetlen szeretetet és azt a felfoghatatlan értékű ajándékot! Tized Krisztusnak! Ó! sovány alamizsna, szégyenteljes viszonzása annak, ami oly sokba került! Krisztus a Golgota keresztjéről fenntartás nélküli odaszentelődésre szólít. Szenteljük Istennek egész lényünket és mindent, amink van!

Az Isten ígéreteibe vetett új és megingathatatlan hittel és a mennyei angyalok jelenlétének és oltalmának bizonyosságával folytatta útját Jákób a "[...] napkeletre lakók földére" (1Móz 29:1). De milyen más volt az ő érkezése, mint majdnem száz évvel korábban Ábrahám követéé! A szolga teveháton utazó kísérettel és gazdag arany- és ezüst ajándékokkal jött. A fiú pedig magányos, feltört lábú vándorként. Semmije nem volt, kivéve a botját. Ábrahám szolgájához hasonlóan Jákób is megállt a kútnál, és ott találkozott Rákhellel, Lábán kisebbik lányával. Most Jákób volt az, aki szolgálatot tett: elgördítette a követ a kútról és megitatta a nyájat. Miután megmondta, hogy rokon, szívesen fogadták Lábán otthonában. Bár hozomány és kísérők nélkül jött, néhány hét alatt kiderült, milyen szorgalmas, ügyes, és kérték, hogy maradjon ott. Megállapodtak abban, hogy Jákób hét évig szolgál Rákhel kezéért.

Az ősi szokások megkívánták, hogy a vőlegény a házasság megkötése előtt felesége atyjának egy összeget tegyen le, vagy azzal egyenértékű birtokot adjon - ahogy a körülményei megengedik. Ezt biztosítéknak tekintették a házassági kapcsolathoz. Az apák nem látták lányuk boldogságát biztosítva egy olyan ember mellett, aki nem készült fel családja eltartására. Ha nem tudott elég jól gazdálkodni, jószágot és földet szerezni, félő volt, hogy a házasok rosszul fognak élni. Azt pedig, aki semmit sem tudott fizetni a feleségéért, próbára tették. A megkívánt hozomány értékének megfelelő ideig dolgozhatott annak a lánynak az atyjánál, akit szeretett. Amennyiben a kérő becsületesen szolgált, és más dolgokban is derék embernek bizonyult, feleségül kapta a lányt, és általában az apa a hozományt, amit kapott a házasságkötéskor, lányának adta. Rákhel és Lea esetében azonban Lábán önzően megtartotta a hozományt, amit nekik kellett volna adnia. Lányai hivatkoztak is erre, mielőtt elköltöztek Mezopotámiából. Ezt mondták: "[...] minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette" (1Móz 31:15).

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 26

Ebben a fejezetben Saul háromezer katonájával ismét Dávidot üldözi. Dávid felderítői megtudják, hol van Saul tábora, és Dávid – unokatestvérével, Abisaival együtt – bátran belopózkodik Saul táborába. Meglepetésükre azt találják, hogy a király a katonák között alszik. Az őrökről nem esik szó, „mert az Úr mély álmot bocsátott reájuk” (12. vers).  

Abisai felajánlja, hogy megöli Sault, de Dávid most is ezt mondja: „Ne veszesd el őt! Mert vajon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?!” (9. vers). Noha Saul már nem érdemli meg, hogy király legyen, és Dávid már királlyá kenetett a helyére, Dávid nem előzi meg az Urat. Csendben elveszi Saul dárdáját és vizeskorsóját, elhagyja a tábort és visszamegy az embereihez.

Biztonságos távolságból odakiált Saulnak, bizonyítja tudatos ártatlanságát, és rámutat Saul bűnére, hogy ok nélkül üldözi őt. Kétszer is „Uram király”-nak nevezi őt (17. és 19. vers), és négyszer az „Úr felkentjé”-nek (9, 11, 16, és 23. vers). Végül ezt mondja: „amennyire drága volt a mai napon a te lelked én előttem, legyen annyira drága az én lelkem az Úr előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!” (24. vers).

Ezekből a veszélyes eseményekből Dávid megtanulja, hogy van értelme a következő tanácsnak: „Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat” (Zsolt 27:14).

Ralph Neall

35. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezetéhez (márc 27- ápr. 2.).

Jákob jellemének hibái közül a legfőbb a megtévesztés volt, és ez utolérte őt. Menekülni kényszerült dühös bátyja elől, aki bosszúra szomjazott; becsapott és elárult apját kényszerült maga mögött hagyni és fondorlatos anyját, akiket többé nem látott, Jákob megkezdte fájó száműzetését távol az otthontól. A bűntudat mély érzésével letaglózva Jákob megkezdi hosszú útját a nagybátyja, Lábán városába. A szíve megtelt sötét kétségbeeséssel, amelyet a magányosság kísér. A bűnei óriásiak előtte, olyan bűnök, amelyek darabokra zúzták az életét és az otthonát. Semmi sem lesz már többé ugyanolyan.

Egy éjszaka az útja során egy különös „titokzatos létráról” álmodik. A létrán angyalokat lát fel- és lejárni a föld és a menny között. A létra jelképes ábrázolása megerősítette, hogy a föld, amely nagyapjának, Ábrahámnak és apjának, Izsáknak adatott, Isten ajándéka, és Jákob és a leszármazottjai is örökösei lesznek. Ez az álom felfedte, hogy Jákob bűnei és megtévesztései ellenére Isten elfogadta a bűnbánatát és ígéretet tett arra, hogy megőrzi őt. Egy napon majd hazatérhet szülőföldjére.

Jákob tapasztalata gyakran a miénk is egyben. A bűn által becsapva cél nélkül kódorgunk, magányosan és kétségbeesve. De akik Istenhez fordulnak segítségért, megkapják a megváltás ígéretét. Isten hű és igaz, és megőrzi gyermekeit. Jézus marad az a létra, amely lehetővé teszi, hogy Isten áldásai kiáradjanak az emberekre.

Denis Fortin
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése