MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet 261. nap
Időnket,
képességeinket, javainkat szánjuk oda szent áldozatként neki, aki ezeket az
áldásokat gondjainkra bízta. Valahányszor rendkívüli szabadítását tapasztaljuk,
vagy új és váratlan segítséget nyújt, ismerjük fel Isten jóságát. Ne csak
szavakkal mondjunk hálát, hanem Jákóbhoz hasonlóan ügyére szánt ajándékokkal és
adományokkal is. Mivel Istentől állandóan áldást kapunk, nekünk is állandóan
adnunk kell.
"Valamit
adándasz nékem" - mondta Jákób - "annak tizedét néked adom." Mi,
akik az evangélium teljes világosságát és kiváltságait élvezzük, kevesebbet
adjunk-e Istennek, mint azok, akik a korábbi, kevésbé kedvező korban éltek?
Nem! Ahogy nagyobbak azok az áldások, amelyeket élvezünk, nem nőnek-e hasonlóan
a kötelességeink is? De milyen kevéssé értékeljük a menny ajándékát. Hiába
próbálkozunk matematikai szabályok alapján - idővel, pénzzel és szeretettel -
mérni azt a felmérhetetlen szeretetet és azt a felfoghatatlan értékű ajándékot!
Tized Krisztusnak! Ó! sovány alamizsna, szégyenteljes viszonzása annak, ami oly
sokba került! Krisztus a Golgota keresztjéről fenntartás nélküli
odaszentelődésre szólít. Szenteljük Istennek egész lényünket és mindent, amink
van!
Az Isten
ígéreteibe vetett új és megingathatatlan hittel és a mennyei angyalok
jelenlétének és oltalmának bizonyosságával folytatta útját Jákób a "[...]
napkeletre lakók földére" (1Móz 29:1). De milyen más volt az ő érkezése,
mint majdnem száz évvel korábban Ábrahám követéé! A szolga teveháton utazó
kísérettel és gazdag arany- és ezüst ajándékokkal jött. A fiú pedig magányos,
feltört lábú vándorként. Semmije nem volt, kivéve a botját. Ábrahám szolgájához
hasonlóan Jákób is megállt a kútnál, és ott találkozott Rákhellel, Lábán
kisebbik lányával. Most Jákób volt az, aki szolgálatot tett: elgördítette a követ
a kútról és megitatta a nyájat. Miután megmondta, hogy rokon, szívesen fogadták
Lábán otthonában. Bár hozomány és kísérők nélkül jött, néhány hét alatt
kiderült, milyen szorgalmas, ügyes, és kérték, hogy maradjon ott. Megállapodtak
abban, hogy Jákób hét évig szolgál Rákhel kezéért.
Az ősi
szokások megkívánták, hogy a vőlegény a házasság megkötése előtt felesége
atyjának egy összeget tegyen le, vagy azzal egyenértékű birtokot adjon - ahogy
a körülményei megengedik. Ezt biztosítéknak tekintették a házassági
kapcsolathoz. Az apák nem látták lányuk boldogságát biztosítva egy olyan ember
mellett, aki nem készült fel családja eltartására. Ha nem tudott elég jól
gazdálkodni, jószágot és földet szerezni, félő volt, hogy a házasok rosszul
fognak élni. Azt pedig, aki semmit sem tudott fizetni a feleségéért, próbára
tették. A megkívánt hozomány értékének megfelelő ideig dolgozhatott annak a
lánynak az atyjánál, akit szeretett. Amennyiben a kérő becsületesen szolgált,
és más dolgokban is derék embernek bizonyult, feleségül kapta a lányt, és
általában az apa a hozományt, amit kapott a házasságkötéskor, lányának adta.
Rákhel és Lea esetében azonban Lábán önzően megtartotta a hozományt, amit nekik
kellett volna adnia. Lányai hivatkoztak is erre, mielőtt elköltöztek Mezopotámiából.
Ezt mondták: "[...] minket eladott, és értékünket is teljesen
megemésztette" (1Móz 31:15).
Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 26
Ebben
a fejezetben Saul háromezer katonájával ismét Dávidot üldözi. Dávid felderítői
megtudják, hol van Saul tábora, és Dávid – unokatestvérével, Abisaival együtt –
bátran belopózkodik Saul táborába. Meglepetésükre azt találják, hogy a király a
katonák között alszik. Az őrökről nem esik szó, „mert az Úr mély álmot bocsátott reájuk” (12. vers).
Abisai
felajánlja, hogy megöli Sault, de Dávid most is ezt mondja: „Ne veszesd el őt! Mert vajon ki emelhetné
fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?!” (9. vers). Noha Saul már
nem érdemli meg, hogy király legyen, és Dávid már királlyá kenetett a helyére,
Dávid nem előzi meg az Urat. Csendben elveszi Saul dárdáját és vizeskorsóját,
elhagyja a tábort és visszamegy az embereihez.
Biztonságos
távolságból odakiált Saulnak, bizonyítja tudatos ártatlanságát, és rámutat Saul
bűnére, hogy ok nélkül üldözi őt. Kétszer is „Uram király”-nak nevezi őt (17. és 19. vers), és négyszer az „Úr felkentjé”-nek (9, 11, 16, és 23.
vers). Végül ezt mondja: „amennyire drága
volt a mai napon a te lelked én előttem, legyen annyira drága az én lelkem az
Úr előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!” (24. vers).
Ezekből
a veszélyes eseményekből Dávid megtanulja, hogy van értelme a következő
tanácsnak: „Várjad az Urat, légy erős;
bátorodjék szíved és várjad az Urat” (Zsolt 27:14).
Ralph Neall
35. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 17. fejezetéhez
(márc 27- ápr. 2.).
Jákob jellemének
hibái közül a legfőbb a megtévesztés volt, és ez utolérte őt. Menekülni
kényszerült dühös bátyja elől, aki bosszúra szomjazott; becsapott és elárult
apját kényszerült maga mögött hagyni és fondorlatos anyját, akiket többé nem
látott, Jákob megkezdte fájó száműzetését távol az otthontól. A bűntudat mély
érzésével letaglózva Jákob megkezdi hosszú útját a nagybátyja, Lábán városába.
A szíve megtelt sötét kétségbeeséssel, amelyet a magányosság kísér. A bűnei
óriásiak előtte, olyan bűnök, amelyek darabokra zúzták az életét és az
otthonát. Semmi sem lesz már többé ugyanolyan.
Egy éjszaka az útja során egy különös
„titokzatos létráról” álmodik. A létrán angyalokat lát fel- és lejárni a föld
és a menny között. A létra jelképes ábrázolása megerősítette, hogy a föld, amely
nagyapjának, Ábrahámnak és apjának, Izsáknak adatott, Isten ajándéka, és Jákob
és a leszármazottjai is örökösei lesznek. Ez az álom felfedte, hogy Jákob bűnei
és megtévesztései ellenére Isten elfogadta a bűnbánatát és ígéretet tett arra,
hogy megőrzi őt. Egy napon majd hazatérhet szülőföldjére.
Jákob tapasztalata gyakran a miénk is egyben.
A bűn által becsapva cél nélkül kódorgunk, magányosan és kétségbeesve. De akik
Istenhez fordulnak segítségért, megkapják a megváltás ígéretét. Isten hű és igaz,
és megőrzi gyermekeit. Jézus marad az a létra, amely lehetővé teszi, hogy Isten
áldásai kiáradjanak az emberekre.
Denis Fortin
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése