2016. március 27., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 27 - VASÁRNAP - 1 Sámuel 24

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 17. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezet 259. nap

17. Jákob menekülése és számkivetése

Jákob elmenekült az atyai háztól, mert Ézsaú haragja halállal fenyegette. De atyja áldása kísérte. Izsák megújította neki a szövetségi ígéretet, és megparancsolta, hogy - annak örököseként - anyja mezopotámiai családjában keressen feleséget magának. Mégis nagyon zaklatottan, csak egy bottal a kezében indult el a vad, nomád törzsekkel lakott vidéken át vezető több száz mérföldes, magányos útjára. Mardosó lelkiismerettel és félénken igyekezett elkerülni az embereket, nehogy dühös bátyja a nyomára leljen. Félt, hogy örökre elvesztette azt az áldást, amelyet Isten neki szánt. Sátán leselkedett rá, hogy megkísértse.

A második este atyja sátraitól messze találta. Kitaszítottnak érezte magát, és tudta, hogy mindezt a bajt saját hibás lépésével okozta magának. Kétségbeesés nehezedett Jákob lelkére. Alig mert imádkozni. De végtelenül magányos volt. Még soha nem érezte ennyire szükségét Isten oltalmának. Sírva és mély alázattal vallotta meg bűnét, és könyörögve kért Istentől valamilyen bizonyítékot arra, hogy nem hagyta el egészen. De ez sem könnyített szívének terhén. Minden önbizalma elszállt, és attól félt, hogy atyáinak Istene elvetette.

Pedig Isten nem hagyta el Jákobot. Irgalmát most is kiterjesztette tévedő, bizalmatlan szolgájára. Az Úr könyörülettel mutatta meg a Megváltót, akire Jákóbnak szüksége volt. Jákob vétkezett, de szíve megtelt hálával, amikor meglátta azt az utat, amelyen újra Isten kegyeibe juthat.

A vándor a hosszú úttól kimerülten lefeküdt a földre. Egy kő volt a párnája. Álmában csillogó, fénylő létrát látott, amelynek lába a földön állt, a teteje az eget érte. A létrán angyalok jártak le és fel, felette pedig a dicsőség Ura volt, és hangja hallatszott az égből: "[...] Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene" (1Móz 28:13).

A földet, amelyen Jákob mint száműzött és menekült feküdt, neki és ivadékainak ígérte Isten, és így bátorította: "[...] tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei" (1Móz 28:14). Isten ezt az ígéretet Ábrahámnak és Izsáknak adta, most pedig megújította Jákobnak. Majd különös tekintettel Jákob magányos és csüggedt voltára, ezek a vigasztaló és bátorító szavak hangzottak: "Ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked mondtam" (1Móz 28:15).

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 24

Amikor Saul elment, hogy kiűzze a filiszteus fosztogatókat (ld. 23:27-28), Dávid menedéket keresett az Engedi oázis közelében levő barlangban, amely félúton van a Holt-tenger nyugati partjához vezető úton.

Saul háromezer válogatott harcossal jött Dávidot megkeresni. Mivel szükségét kellett végeznie, Saul egyedül ment be ugyanabba a barlangba, amelyben Dávid rejtőzködött, levette ruháit, és a barlang egyik oldalába helyezte. Valaki Dávid emberei közül ezt súgta: „Itt az alkalom! Az Úr kezedbe adta Sault!” Dávid odakúszott, ahova Saul a ruháit helyezte, levágta Saul ruhájának az egyik sarkát, majd visszakúszott. Dávid nem ment közel Saulhoz, és nem engedte meg senkinek, hogy megtegye. Ezt mondta: „Oltalmazzon meg engem az Úr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az Úrnak felkentjével” (7. vers - új prot. ford.).

Amikor Saul felvette ruháját és elhagyta a barlangot, Dávid kijött és megszólította Sault. Ha ő nem szőtt összeesküvést Saul ellen, akkor Saul miért akarja megölni őt? Ez megérintette Saul szívét, de Dávid nem bízott Saul ígéretében és az erősségben maradt.

Ha Dávid megölte volna Sault, úgy cselekedett volna, mint maga a király, de ő az Úrra bízta az ügyét, aki neki ígérte Izrael trónját. Úgy döntött, megvárja Isten időzítését. Ismerte Isten ígéretét: „Enyém a bosszúállás és megfizetés” (5Móz 32:35). Így Dávid Krisztus lelkületéről tanúskodott, Aki azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket... és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket” (Mt 5:44).

Ralph Neall

35. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 17. fejezetéhez (márc 27- ápr. 2.).

Jákob jellemének hibái közül a legfőbb a megtévesztés volt, és ez utolérte őt. Menekülni kényszerült dühös bátyja elől, aki bosszúra szomjazott; becsapott és elárult apját kényszerült maga mögött hagyni és fondorlatos anyját, akiket többé nem látott, Jákob megkezdte fájó száműzetését távol az otthontól. A bűntudat mély érzésével letaglózva Jákob megkezdi hosszú útját a nagybátyja, Lábán városába. A szíve megtelt sötét kétségbeeséssel, amelyet a magányosság kísér. A bűnei óriásiak előtte, olyan bűnök, amelyek darabokra zúzták az életét és az otthonát. Semmi sem lesz már többé ugyanolyan.

Egy éjszaka az útja során egy különös „titokzatos létráról” álmodik. A létrán angyalokat lát fel- és lejárni a föld és a menny között. A létra jelképes ábrázolása megerősítette, hogy a föld, amely nagyapjának, Ábrahámnak és apjának, Izsáknak adatott, Isten ajándéka, és Jákob és a leszármazottjai is örökösei lesznek. Ez az álom felfedte, hogy Jákob bűnei és megtévesztései ellenére Isten elfogadta a bűnbánatát és ígéretet tett arra, hogy megőrzi őt. Egy napon majd hazatérhet szülőföldjére.

Jákob tapasztalata gyakran a miénk is egyben. A bűn által becsapva cél nélkül kódorgunk, magányosan és kétségbeesve. De akik Istenhez fordulnak segítségért, megkapják a megváltás ígéretét. Isten hű és igaz, és megőrzi gyermekeit. Jézus marad az a létra, amely lehetővé teszi, hogy Isten áldásai kiáradjanak az emberekre.

Denis Fortin
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése