Higgyetek az Ő prófétáinak - március 14 - HÉTFŐ - 1 Sámuel 11

MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 14. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet 246. nap

A szürkületben két idegen közeledett a város kapujához. Vándoroknak tűntek, akik éjszakai szállást keresnek. Senki sem ismerte fel az egyszerű vándorokban Isten ítéletének hatalmas hírnökeit. A vidám, gondtalan tömeg még csak nem is álmodta, hogy az, ahogyan a mennyei követekkel bánik azon az éjszakán, betetőzi a büszke város végzetét okozó bűnét. De volt egy ember, aki kedvesen, figyelmesen viselkedett az idegenekkel, és meghívta őket otthonába. Lót nem tudta, kik a jövevények, de mindenkivel udvarias és vendégszerető volt. Ez vallásához tartozott - olyan gyakorlat volt ez, amelyre Ábrahám példája tanította meg. Ha nem gyakorolta volna az udvariasságot, talán elpusztult volna Sodoma lakóival együtt. Sok család, bezárva ajtaját az idegen előtt, kizárja Isten küldöttét, aki áldást, reménységet és békességet hozott volna.

Az élet minden tette, bármilyen kicsiny is, vagy jót, vagy rosszat hordoz magában. A legkisebbnek tűnő feladat hűséges elvégzése vagy elmulasztása ajtót nyithat az élet leggazdagabb áldásai vagy legnagyobb csapásai előtt. Kicsiny dolgok teszik próbára a jellemet. A naponként vidám, készséges szívvel végrehajtott egyszerű, önmegtagadó cselekedetekre Isten örömmel tekint. Nem önmagunkért kell élnünk, hanem másokért. Csak akkor lehet életünk áldás, ha önmagunkat elfelejtve ápoljuk magunkban a szerető, segítőkész lelkületet. Az apró figyelmességek, a kicsi, egyszerű szívességek az élet örömeit alkotják, elmulasztásuknak pedig nem kis részük van az ember boldogtalanságában.

Látva, hogy az idegenekkel mily durván bánnak Sodomában, Lót kötelességének tartotta, hogy befogadja őket házába. A város kapujában ült, amikor a vándorok közeledtek, és megpillantva őket felállt, eléjük ment, udvariasan meghajolt és így szólt: "Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott". De ők udvariasan elutasították vendégszeretetét, mondván: "Nem, hanem az utcán hálunk meg" (1Móz 19:2). E válasszal kettős céljuk volt: egyrészt: próbára tegyék Lót őszinteségét, másrészt: úgy látszon, nem ismerik Sodoma férfiainak jellemét, hogy nem biztonságos éjjel az utcán maradni. Válaszuk még inkább arra késztette Lótot, ne szolgáltassa ki őket a csőcselék kénye-kedvének. Addig erősködött, amíg azok engedtek, és bementek vele a házba.

Lót azt remélte, elrejtheti szándékát a kapuban tétlenkedők elől, ha az idegeneket kerülő úton viszi házába; de tétovázásuk, késlekedésük és az ő ismételt meghívása miatt észrevették őket, és mielőtt még lepihentek volna, vad tömeg gyűlt a ház köré. Nagyon sokan voltak, gonosz indulatoktól fűtött fiatalok és idősek. Az idegenek érdeklődtek a város sajátossága iránt, Lót pedig figyelmeztette őket, hogy ne menjenek ki éjszaka. Közben behallatszott a csőcselék kiabálása és gúnyolódása, azt követelve, hogy a férfiakat vigyék ki hozzájuk.

Lót tudta, hogy ha feldühödnek, könnyen betörhetnek házába. Ezért kiment, hogy megpróbáljon hatni rájuk. "[...] Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot" (1Móz 19:7). Az "atyámfiai" szót szomszédokra vonatkozó értelemben használta. Azt remélte, hogy le tudja csendesíteni őket, és elszégyellik magukat gonosz szándékuk miatt. De szavaival csak olajat öntött a tűzre. Dühük olyan lett, mint a vihar dühöngése. Gúnyolták Lótot, hogy bíróvá tette magát felettük, és azzal fenyegették, hogy rosszabbul fognak bánni vele, mint ahogy vendégeivel szándékoztak. Rárohantak, és darabokra tépték volna, de Isten angyalai megmentették. A mennyei követek "[...] kinyújták [...] kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót" (1Móz 19:10). A következő eseményekből világossá vált Lót előtt, hogy kiket látott vendégül. "Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében" (1Móz 19:11). Ha vakságuk nem lett volna kettős - hisz szívük is megkeményedett -, Isten csapása megfélemlítette volna őket, és elálltak volna gonosz cselekedetüktől. Az utolsó éjszakát sem jellemezték nagyobb bűnök, mint sok korábbit; de a kegyelem, amelyet oly sokáig semmibe vettek, nem járt többé közbe értük. Sodoma lakói átlépték Isten türelmének határát - az Isten türelme és haragja közötti rejtett határt. Bosszújának tüze már-már lángra lobbant Siddim völgyében.

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 11

Ez a fejezet feljegyzi Saul megkoronázása előtti, első bátor cselekedetét. A történet azután játszódik, hogy a nép királlyá választotta őt.

Náhás, az ammoniták királya Izráel ellen vonult, és körbevette Jábes-Gileád városát. A város vénei felajánlották, hogy szövetséget kötnek Náhással, és szolgálni fogják őt, ha nem pusztítja el a várost. Náhás csak egy feltétellel egyezett volna bele: ha megengedik, hogy minden egyes férfinak a városból kivágathassa a jobb szemét. A véneket sokkolta ez a feltétel, és megkérték, hogy adjon nekik hét nap gondolkodási időt. Náhás beleegyezett, és így megnyílt a lehetőség a vének előtt, hogy hírnököket küldjenek Saulhoz, hogy segítséget hozzon nekik.

Saul a mezőn dolgozott, várva a koronázását. Amikor a hírnökök megtalálták, sírva fakadtak. Saul ekkor megkérdezte őket, hogy miért sírnak. Ekkor elmondták, hogy Náhás, az ammoniták királya körülvette a városukat, és hogy milyen követeléseket küldött nekik. Amikor Saul ezt meghallotta, az Úrnak Lelke rászállott, és azonnal tettre késztette. Levágta az ökröt, amivel dolgozott, felvágta darabokra, és elküldte ezeket mindenhova Izráelbe ezzel üzenettel: „Aki nem vonul Saul után…, annak ökreivel így cselekesznek” (7. vers). Háromszázharmincezer ember válaszolt.  Saul ezután az alábbi üzenetet küldte a véneknek Jábes-Gileádba: „Holnap megérkezik a segítség!" Amikor a város férfiai meghallották ezt, megörültek. A következő nap Saul fogta az embereit, három részre osztotta őket, majd hajnalban megtámadták az ammonitákat. Többségüket megölték, akik megmaradtak, azokat pedig szétszórták.

Mindezek után a nép azt mondta Sámuelnek: „Ki az, aki nem akarja Izráelben, hogy Saul király legyen? Hozzák ide, hogy megölhessük őket, mert az Úr megáldotta Sault és megmentette Jábes-Gileád lakóit." Sámuel így válaszolt: „Ez nem a halál ideje. Ez annak az ideje, hogy hálaáldozatot mutassunk be az Úrnak, utána pedig hivatalosan is Izráel királyává tegyük Sault." A nép örvendezni kezdett ennek hallatán.

Saul szolgálatkészsége, bátorsága, valamint vezetői képessége, amiről akkor tett bizonyságot, amikor azt a hatalmas sereget vezette, mind-mind olyan tulajdonságok voltak, amelyeket Izráel népe elvárt egy királytól, hogy összemérhessék magukat más népekkel. Megtették tehát királlyá, és az emberi erőnek és képzettségnek tulajdonították a jábes-gileádi győzelemet, elfeledvén azt, hogy Isten áldása nélkül összes erőfeszítésük hiábavaló lett volna. Saul azonban bizonyítékát adta, hogy benne változás történt, és ahelyett, hogy a tiszteletet magának tulajdonította volna, Istennek adott dicsőséget; és ahelyett, hogy bosszút állt volna azokon, akik nem szerették volna, hogy király legyen, inkább a szánalom és megbocsátás lelkületét tükrözte. Ez megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy Isten kegyelme lakozik az ember szívében. (Pátriárkák és Próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 572. oldal).

Ez a lecke mindnyájunknak szól, de leginkább azoknak, akik vezetői pozícióban vannak.

Jack J. Blanco

Southern Adventist University

33. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezetéhez (márc 13-19).

„[Lót] példájának befolyása megmentette volna feleségét is attól a bűntől, amely megpecsételte sorsát.” (161. o.) Amikor a családunk Michiganbe költözött, a lányom, Olivia három éves volt. Én mint az új lelkész, alig vártam, hogy tanítványi csoportokat indíthassak. Az általam választott tananyag nagyon intenzív volt, és hozzátartozott, hogy a Biblia 74%-át elolvassuk 34 hét alatt. Nekem magamnak is oda kellett szánnom magamat az olvasnivalóm érdekében. Reggelenként Olivia bebújt hozzám az ágyba, és tudta, hogy nyugodtan nézegetheti saját kis könyvecskéjét vagy csendben befészkelheti magát, amíg anyu a „tanítványi” házi feladatával van elfoglalva.

A születésnapom reggelén úgy döntöttem, kivételesen megengedem magamnak, hogy úgy kezdem a napot, hogy azt a könyvet olvasom, amit néhány hónapja vettem meg. Ennek semmi köze nem volt a szakmai kötelezettségemhez, és nem is volt kimondottan lelki tartalmú. Hamarosan a kis álmos Olivia tántorgott be a szobába, és bújt be mellém az ágyba. Pár perccel később csodálkozva nézett a könyv borítójára, és tanácstalanul komoly hangon kérdezte: „Anyu, nem kéne neked tanítványnak lenned?”

Körülnéztem és az ágyon ott volt a tanítványi házi feladatom, mint amivel nem törődnek. Aznap reggel rossz döntést hoztam. Szerencsére a lányomra tett korábbi jó befolyás oda vezetett, hogy feltette a kérdését, amivel viszont ő tett jó befolyást rám.

Ma te fogsz másokat befolyásolni – hogy miképp, az csak rajtad múlik. Emlékezz Lótra.

Esther Ramharacksingh Knott

Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba