2016. március 1., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 1 - KEDD - Ruth 2

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet 233. nap

Hasonló próbában kevés ember cselekedne olyan nemesen, mint Ábrahám. Kevesen állnának ellen a kísértésnek, ha ilyen gazdag zsákmányra tehetnének szert. Ábrahám példája megfeddi az önző, pénzsóvár lelkületet. Tiszteletben tartotta a méltányosság és emberség követelményeit. Viselkedése szemlélteti ezt az ihletett elvet: "[...] szeressed felebarátodat, mint magadat" (3Móz 19:18). "[...] Felemeltem az én kezemet az Úrhoz" - mondta - "a Magasságos... Istenhez, ég és föld teremtőjéhez: hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot" (1Móz 14:22). Nem akart lehetőséget adni nekik arra a feltevésre, hogy nyereségvágyból indult harcba; és azt sem akarta, hogy jólétét ajándékaiknak vagy kegyeiknek tulajdonítsák. Isten megígérte, hogy megáldja Ábrahámot, és a dicsőség Jahvét illette meg.

Melkhisédek, Sálem királya is eljött, hogy köszöntse a győztes pátriárkát. Kenyeret és bort hozott, hogy felfrissítse Ábrahám seregét. Mint a "[...] Magasságos Istennek papja", megáldotta Ábrahámot, és köszönetet mondott az Úrnak, aki szolgája által oly nagy szabadulást szerzett. Ábrahám pedig "[...] tizedet ada néki mindenből" (1Móz 14:18.20).

Ábrahám boldogan tért vissza sátrához és nyájához, de lelke zaklatott volt. A béke embere volt. Amennyire tehette, kerülte az ellenségeskedést, a viszályt, és borzadva gondolt vissza a mészárlásra, amelynek tanúja volt. De azok a nemzetek, amelyeknek seregeit legyőzték, kétségkívül újra meg fogják támadni Kánaánt, és különösen ő lesz bosszújuk tárgya. Mivel így belebonyolódott a nemzeti viszályba, élete békés nyugalmának vége szakadt. Ráadásul még nem vette birtokba Kánaánt, és most már nem remélhetett örököst sem, akiben az ígéret teljesedhetne.

Egy éjszakai látomásban újra hallotta a mennyei hangot: "[...] Ne félj Ábrám" - hangzott a fejedelmek Fejedelmének szava - "én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges" (1Móz 15:1). De Ábrahám lelkét balsejtelmek nyomasztották annyira, hogy most nem fogadta az ígéretet olyan feltétlen bizalommal, mint azelőtt. Kézzelfogható bizonyítékért könyörgött, hogy az ígéret teljesedni fog. Hogyan valósulhat meg a szövetségi ígéret, ha még mindig nincs fia? "[...] mit adnál énnékem" - kérdezte - "holott én magzatok nélkül járok? [...] és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm" (1Móz 15:2.3). Eliézert, hűséges szolgáját akarta fiává fogadni, és vagyona örökösévé tenni. De Isten azt ígérte, a saját gyermeke lesz az örökös. Azután kivezette Ábrahámot sátrából, és azt mondta, hogy nézzen fel az égen ragyogó számtalan csillagra. És amikor Ábrahám feltekintett, ezek a szavak hangzottak: "[...] így lészen a te magod" (1Móz 15:5). "[...] Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul" (Róm 4:3).

A pátriárka még mindig látható jelért könyörgött hitének megerősítésére, és a későbbi nemzedéknek bizonyítékul, hogy Isten velük való kegyes szándékai megvalósulnak. Az Úr kész volt az abban a korban szokásos szerződési formák alkalmazásával szövetséget kötni szolgájával. Mennyei irányítással Ábrahám megáldozott egy üszőt, egy kecskét és egy kost - három éveseket. Kétfelé hasította őket, és a darabokat egymástól kis távolságra helyezte el. Tett még ezekhez egy gerlicét és egy galambfiat, de ezeket nem vágta ketté. Ezután tisztelettel áthaladt az áldozatok részei között, ünnepélyes esküvel örök engedelmességet fogadva Istennek. Napnyugtáig a tetemek mellett maradt őrködve, nehogy ragadozó madarak beszennyezzék vagy felfalják őket. Napnyugta körül mély álomba merült; és "[...] ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá" (1Móz 15:12). Majd meghallotta Isten hangját, amely arra figyelmeztette, hogy ne reménykedjék az Ígéret Földjének azonnali birtokba vételében, és megjövendölte azt is, hogy Ábrahám ivadékai szenvedni fognak, mielőtt letelepednek Kánaánban. Ekkor feltárult előtte a megváltás terve - a nagy áldozat Krisztus halála által, valamint dicsőséges eljövetele. Ábrahám látta az édeni szépségben helyreállított földet is, amelyet az ígéret végső és tökéletes teljesedéseként örökkévaló birtokába ad Isten.

Mai Bibliai szakasz: Ruth 2

Boáz a „közeli rokon” is megjelenik a történetben. Először abban látjuk a hitét, ahogyan munkásait üdvözli: „Az Úr legyen veletek.” Ők is viszonozzák a köszöntést, bizonyítva azt, hogy kapcsolatukat a kölcsönös szeretet és tisztelet jellemzi, Isten áldásával. (A szeretetet úgy is meghatározhatjuk, mint állhatatos törekvést arra, hogy a másik javára éljek.) Boáz egyértelművé teszi, hogy ugyanígy nézzenek Ruthra is, mert ő is odaadóan gondoskodik Naomiról. A Ruthért mondott imája, amelyet a 12-ik versben olvashatunk, ugyanúgy jó kívánságokkal teli, mint amilyen jó szándékúak az aratással kapcsolatos utasításai. A „szárnyak” Isten törődésére és védelmére utalnak, és talán el tudjuk képzelni, hogy csillognak az Úr szemei a gondolatra, hogy miként fog válaszolni az imára. Naomi arca is azonnal felragyog azokra a hírekre, hogy Ruth hogyan töltötte a napját. A fejezet zárásként még egyszer megemlíti az árpaaratást, felállítva egyfajta szimbolikus ígéret-ritmust, aminek majd a történet kibontakozásakor lesz szerepe.

Jan Haluska
Southern Adventist University

31. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezetéhez (feb. 28- márc 5).

Ebben a fejezetben Ábrahám Isten vezetését kezdi követni, elhagyja a kultúráját és szülővárosát, és ismeretlen irányba vándorol. Ő nem igazán utazó evangélista. Nem kapott hatalmas üzenetet, hogy hirdesse, mint ahogyan Jónás kapott. Viszont ami elkezdődik, az egy lassú személyes átváltozás – jóllehet a régi, „légy óvatos önmagaddal’” viselkedés alkalmanként visszatér.

Vajon melyik része a legszembeszökőbb a 100 éves karakter átalakulásának ebben a fejezetben? Ha figyelembe vesszük, hogy „Minden bűn az önzés.” (The Workers’ Bulletin, 1902. szeptember 9.), jobb, ha megértjük Ábrahám szívének átalakulását. Cseréljük ki néhány szóban az „ön”-t „én”-re, hogy az „ön” természetét bemutathassuk: az Ábrahám és Lót életében fellépő incidens során „Ábrahám nemes, [én]zetlen lelkülete nyilvánult meg ez alkalommal is.” „Az [én]felmagasztalás szelleme Sátán lelkülete; azonban az a szív, amelyben Krisztus szeretete él, irgalmat gyakorol és nem keresi a maga hasznát.”

Azt a folyamatot, ahogyan mi is mindannyian átalakulhatunk, ahogyan Ábrahám, mint valóságos, kibányászásra való kincset megtaláljuk ebben a fejezetben.  „Amíg Krisztus lakozik a szívben, lehetetlen jelenlétének fényét elfedezni, vagy világosságát elhalványítani. Ellenkezőleg, napról napra jobban és jobban sugárzik; az [én]zés és bűn lelkét körülvevő homálya pedig eltűnik az igazság napjának fénylő ragyogása előtt.”

Kathy Beagles 
Andrews University Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése