2016. február 29., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 29 - HÉTFŐ - Ruth 1

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 12. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet 232. nap

Ábrahámot a környező népek hatalmas fejedelemként, bölcs és tehetséges vezetőként tisztelték. Nem zárta el befolyását szomszédai elől. A bálványimádókétól élesen elütő élete és jelleme kedvező benyomást keltett az igaz hitről. Ábrahám rendíthetetlenül hű volt Istenhez; kedvessége és jóindulata pedig bizalmat és barátságot ébresztett; a lényéből áradó nagyság tiszteletet parancsolt, és megbecsülést vívott ki.

Vallását nem őrizte féltékenyen értékes kincsként, amelyet csak tulajdonosa élvez. Az igazi vallást az ember nem tarthatja meg csak önmagának, mert ez a lelkület ellentétben áll az evangélium elveivel. Ha Krisztus lakik a szívben, lehetetlen elrejteni vagy elhomályosítani jelenlétének fényét. Ellenkezőleg, egyre ragyogóbbá válik, amint a lelket körülvevő önzés és bűn ködét napról napra szétoszlatják az igazság napjának fényes sugarai.

Ábrahámot a környező népek hatalmas fejedelemként, bölcs és tehetséges vezetőként tisztelték. Nem zárta el befolyását szomszédai elől. A bálványimádókétól élesen elütő élete és jelleme kedvező benyomást keltett az igaz hitről. Ábrahám rendíthetetlenül hű volt Istenhez; kedvessége és jóindulata pedig bizalmat és barátságot ébresztett; a lényéből áradó nagyság tiszteletet parancsolt, és megbecsülést vívott ki.

A hitben gazdag, a kivételesen nagylelkű, az engedelmességben rendíthetetlen és zarándok életében egyszerű és alázatos Ábrahám bölcs diplomata is volt, valamint bátor és ügyes a harcban. Annak ellenére, hogy új vallás tanítójaként volt ismert, három királyi testvér, akik Ábrahám lakóhelyének, az emoreusok síkságainak urai voltak, barátságukat azzal fejezték ki, hogy a nagyobb biztonság érdekében szövetséget ajánlottak fel, mert az országban erőszak és zsarnokság uralkodott. Csakhamar alkalom nyílt arra, hogy Ábrahám hasznát vegye ennek a szövetségnek.

Khédorlaomer, Élám királya tizennégy évvel korábban betört Kánaánba, és azt adófizetőjévé tette. A fejedelmek közül most többen fellázadtak, és az elámita király négy szövetségesével ismét bevonult az országba, hogy meghódolásra kényszerítse. Öt kananeus király egyesítette seregét, és Siddim völgyében megütköztek a támadókkal, de azok legyőzték őket. A sereg nagy része darabokra hullt, és akik megmenekültek, a hegyekben kerestek menedéket. A győzők kifosztották a síkság városait, és gazdag zsákmánnyal és sok fogollyal távoztak. Lót és családja is a foglyok között volt.

Ábrahám, aki békében élt Mamré tölgyesében, egy menekülttől megtudta a csata történetét, és azt, hogy unokaöccse milyen bajba került. Ábrahám nem ápolgatta Lót hálátlanságának kellemetlen emlékét. Szeretete felébredt iránta, és elhatározta, hogy kiszabadítja. Istentől kérve tanácsot, Ábrahám felkészült a harcra.

Saját táborából háromszáztizennyolc kiképzett szolgát hívott össze; Isten félelmére, gazdájuk szolgálatára és fegyverhordozásra megtanított embereket. Szövetségesei - Mamré, Eskol és Áner - egyesítették vele csapataikat, és együtt indultak el a támadók üldözésére. Az elámiták és szövetségeseik Kánaán északi határán, Dánnál táboroztak. Nem félve legyőzött ellenségeik támadásától, diadalittasan tivornyáztak. A pátriárka csapatokra osztotta seregét, hogy különböző irányból közelíthessék meg az ellenséget. Éjszaka törtek a táborra. A heves és váratlan támadása gyors győzelmet aratott. Élám királya meghalt, pánikba esett serege megfutamodott. Lót és családja az összes fogollyal és javaikkal kiszabadult. Gazdag zsákmány került a győztesek kezére. Ábrahámot, akit Isten vezetett, illette meg a győzelem. Jahve híve nemcsak nagy szolgálatot tett az országnak, hanem azt is bebizonyította, hogy bátor ember. Látható volt, hogy az igaz élet nem jelent gyávaságot, és hogy Ábrahámot vallása felbátorította az igaz ügy támogatására és az elnyomottak megvédésére. Hősi tettével nagy befolyásra tett szert a környező törzsek között. Visszatértekor Sodoma királya kíséretével eléje jött, hogy tisztességet tegyen a győztesnek. A király kérte Ábrahámot, hogy tartsa meg a javakat, és csak a foglyokat adja vissza. A háborús szokások szerint a zsákmány a győzteseké volt. Ábrahám azonban ezt a hadjáratot nem nyereségért vállalta, és nem akart hasznot húzni a szerencsétlenekből. Csak azt kötötte ki, hogy szövetségesei kapják meg az őket megillető részt.

Mai Bibliai szakasz: Ruth 1

Nincs édesebb rövid történet a világon, mint Ruth könyve. Ez az egyszerű beszámoló megszólítja az olvasókat, hogy legyenek tanúi Isten szerető előrelátó gondoskodásának. A három főszereplő élete egyedi reménytelenségből közös bőségbe fordul négy rövid fejezet alatt. Ez a történet egy gyöngyszem. A hagyomány szerint szerzője Sámuel volt, akinek a születése válasz volt édesanyja kétségbeesett imájára.

A történet három özvegy, gyermektelen nő bemutatásával kezdődik, akik Moáb földjén éltek. „Naomi”, akinek a neve azt jelenti: „Kellemes”, meg akarja változtatni a nevét „Mára”-ra, ami „Keserű”-t jelent. Jóbhoz hasonlóan, ő is elvesztette a családját – a férjét és két fiát –, de mint Jób, ő sem vonja felelősségre Istent, ahogy azt Sátán szeretné. A helyzet mégis kétségbeesésbe kergeti, és következtetése is erősen valósághű: úgy tűnik, nincs reménye a jövőre nézve, és azt mondja a menyeinek, hogy a reménységüket valahol máshol kellene keresniük. Ruth mégis megtartotta azt a hitet, amit bizonyára Naomitól tanult, és ez a hit most válik teljessé döntésével, hogy részt vállal Naomi jövőjében, bármilyen vészjóslónak tűnik is. A fejezet egy finom utalással ér véget arra vonatkozóan, hogy mi fog következni. „Betlehem” azt jelenti, hogy „a kenyér háza” és „az árpaaratás kezdetén” érkeznek meg. Isten szeretete nem változott meg, és biztos terve van számukra. Egy apró dolgot figyeljünk még meg a történetben: senki sem fogadja el Naomi névváltoztatását, amit később már nem is erőltet.
  
Jan Haluska
Southern Adventist University

31. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezetéhez (feb. 28- márc 5).

Ebben a fejezetben Ábrahám Isten vezetését kezdi követni, elhagyja a kultúráját és szülővárosát, és ismeretlen irányba vándorol. Ő nem igazán utazó evangélista. Nem kapott hatalmas üzenetet, hogy hirdesse, mint ahogyan Jónás kapott. Viszont ami elkezdődik, az egy lassú személyes átváltozás – jóllehet a régi, „légy óvatos önmagaddal’” viselkedés alkalmanként visszatér.

Vajon melyik része a legszembeszökőbb a 100 éves karakter átalakulásának ebben a fejezetben? Ha figyelembe vesszük, hogy „Minden bűn az önzés.” (The Workers’ Bulletin, 1902. szeptember 9.), jobb, ha megértjük Ábrahám szívének átalakulását. Cseréljük ki néhány szóban az „ön”-t „én”-re, hogy az „ön” természetét bemutathassuk: az Ábrahám és Lót életében fellépő incidens során „Ábrahám nemes, [én]zetlen lelkülete nyilvánult meg ez alkalommal is.” „Az [én]felmagasztalás szelleme Sátán lelkülete; azonban az a szív, amelyben Krisztus szeretete él, irgalmat gyakorol és nem keresi a maga hasznát.”

Azt a folyamatot, ahogyan mi is mindannyian átalakulhatunk, ahogyan Ábrahám, mint valóságos, kibányászásra való kincset megtaláljuk ebben a fejezetben.  „Amíg Krisztus lakozik a szívben, lehetetlen jelenlétének fényét elfedezni, vagy világosságát elhalványítani. Ellenkezőleg, napról napra jobban és jobban sugárzik; az [én]zés és bűn lelkét körülvevő homálya pedig eltűnik az igazság napjának fénylő ragyogása előtt.”

Kathy Beagles 
Andrews University Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése