Higgyetek az Ő prófétáinak - február 22 - HÉTFŐ - Bírák 15

MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 10-11. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 10. fejezet 225. nap

Sineár pusztájának lakói nem hittek Isten szövetségében - abban, hogy nem bocsát többé özönvizet a földre. Sokan közülük Isten létezését és az özönvizet természetes okoknak tulajdonították. Mások hittek egy felsőbbrendű lényben, aki elpusztította az özönvíz előtti világot, de fellázadtak ellene, akárcsak Kain. Egyik céljuk a torony építésével az volt, hogy bebiztosítsák magukat egy újabb özönvíz esetére. A veszély minden lehetőségét elkerülik - gondolták -, ha sokkal magasabbra építik a tornyot, mint ahova az özönvíz elért. És azt remélték, hogy ha a felhők fölé tudnak emelkedni, kideríthetik az özönvíz okát. Az egész vállalkozásnak az volt a célja, hogy még önhittebbé tegye a tervezőket, elterelje az eljövendő nemzedékek figyelmét Istenről, és bálványimádókká tegye őket.

Amikor a torony félig-meddig elkészült, egy részét lakásként foglalták el az építők; más részét ragyogóan berendezve és feldíszítve lakosztályként bálványaiknak szentelték. Az emberek örvendeztek az eredménynek, és dicsőítették az ezüst és arany isteneket, szembeszállva a menny és föld Urával. De az addig oly sikeresen haladó munka hirtelen megakadt. Isten angyalokat küldött az építők szándékainak meghiúsítására. A torony már jó magas volt, és a fent dolgozó munkások nem tudtak közvetlenül érintkezni azokkal, akik az alapzatnál voltak. Ezért egyes emberek különböző helyekre álltak, hogy fogadják és továbbítsák az alattuk lévőnek az anyagrendeléseket és a munkát érintő egyéb utasításokat. Amíg az üzenetek egyiktől a másikig eljutottak, nyelvük összezavarodott, és olyan anyagokat kértek, amelyekre nem volt szükség, és az utasításoknak gyakran az ellenkezőjét adták tovább. Zűrzavar és rémület támadt. Az építők nem tudtak már együttműködni. Képtelenek voltak megmagyarázni az egymás közti különös félreértéseket. Dühösen és csalódottan egymást hibáztatták. Szövetségük veszekedéssel és vérontással végződött. Villámok cikáztak Isten haragjának jeleként, leszakították és a földre vetették a torony felső részét, éreztetve az emberekkel azt, hogy van Isten, aki uralkodik a mennyben.

Addig az emberek egy nyelven beszéltek; most pedig külön-külön csoportokat alkottak, aszerint, ahogy megértették egymás nyelvét. Egyesek elmentek az egyik úton, mások pedig a másikon. "És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére" (1Móz 11:8). Ez a szétszóródás volt a föld benépesítésének eszköze. Így valósult meg az Úr szándéka. Az eszköz pontosan az volt, amivel az emberek ezt a szándékot meg akarták akadályozni.

De micsoda kárára azoknak, akik szembeszálltak Istennel! Isten azt akarta, hogy az emberek szétszéledve nemzeteket alapítsanak a föld különböző részein, és magukkal vigyék akaratának ismeretét, hogy az igazság fénye tisztán ragyogjon az egymást követő nemzedékekre. Noé, az igazság hűséges prédikátora az özönvíz után még háromszázötven évig élt, Sém pedig ötszáz évig. Ivadékaiknak tehát alkalmuk volt megismerni Isten kívánalmait, és azt, hogy miként bánt atyáikkal. De az utódok nem akarták meghallani ezeket a kellemetlen igazságokat. Nem vágyakoztak istenismeretre; és a nyelvek összezavarodásával jórészt el voltak vágva azoktól, akik felvilágosíthatták volna őket.

Mai Bibliai szakasz: Bírák 15

Amíg az előző fejezet Sámsonnak, mint Isten emberének a bukását fedi fel előttünk, addig ez a fejezet azt emeli ki, hogy hogyan bukik meg mint vezető. A  filiszteusok elleni támadásra nem az a vágy késztette, hogy véget vessen az izraeliták elnyomásának, hanem saját önző vágya, hogy megmutassa, milyen erős. Sámson cselekedetei még az akkori mértékekkel mérve is túlzottak és indokolatlanok voltak.  Az előző bírákkal összevetve, akik az Úr nevében csatába mentek, Sámson egyszer sem hívta segítségül az Urat, de ennek ellenére Isten Lelke erővel ruházta fel, hogy legyőzze ellenségeit (14. vers). Büszkélkedik a győzelmével ahelyett, hogy Istennek tulajdonítaná azt. Csak akkor hívja segítségül Istent, amikor szüksége van rá, és akkor is csak panaszkodik ahelyett, hogy könyörögne Istenhez.

Sámson látszólag mégis megússza, mert Isten továbbra is megáldja őt –lázadozásai ellenére. Bár az életét megmentette, a küldetése, hogy Isten népét megmentse, meghiúsult a saját önzősége és éretlen hozzáállása miatt. „Amiképpen cselekedtek ők velem, én is úgy cselekedtem velük”. Júda emberei ahelyett, hogy összefognának Sámsonnal, hogy lerázzák a filiszteusok igáját, inkább meghunyászkodnak a fenyegetés előtt, és nincsen lelkiismeret-furdalásuk, amikor saját embereik közül feladnak egyet (9-13. vers).  Sámson fél attól, hogy nekitámadnak, és így meg kell ölnie a saját embereit. A kiválasztott szabadítónak megvan az ereje, hogy megöljön ezer embert, de hiányzik az erkölcsi tartása, ami tiszteletet parancsolna, és megbízzon benne akár csak egy izraelita is. A saját igazságérzete vezeti, így nem különbözik a filiszteusoktól, akik ellen harcol.

Sokan közülünk Sámson életét élik. Meghívást kaptunk, hogy Isten népének vezetői legyünk. Isten olyan tulajdonságokkal és képességekkel áldott meg, amikkel nagy tetteket vihetünk végbe Őérte. De Sámsonhoz hasonlóan mi is önfejűek vagyunk, a saját képességeinkben vagy helyzetünkben bízunk, hogy megvalósítsunk dolgokat.  Sikereink miatt talán nem vesszük észre, hogy mi akarunk irányítani ahelyett, hogy engednénk: Isten vegye át a vezetést. Ne felejts el imádkozni Jézushoz ma, hogy a Szentlélek vezesse az életedet!

Justo E. Morales

30. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 10-11. fejezeteihez (feb. 21-27).

Mózes első könyvének első 12 fejezete három kollektív hitehagyás és három isteni missziós válasz leírását adja. A kezdeti bűnbeesést követően Isten első ígérete a Megváltó volt (1Móz 3:15). Ezt követően Isten másodjára Noén keresztül ajánlotta fel a szabadulást.

Az özönvizet követően az emberiség ismét kollektív hitehagyásba esett Bábelnél. A sineári hitehagyásnál szembeszegültek Isten parancsának, amely egy globális vándorlásra irányult, helyette egy egyesült kormányt, a lázadás kormányát akarták megalapítani. Isten missziós válasza az volt, hogy az egyetlen nyelvet összezavarta, az építkezési tervet ellehetetlenítette, és így szétszórta az emberiséget a teljes földön. Ha az emberek aszerint vándoroltak volna, ahogyan Isten parancsolta, a különböző nyelvek és kultúrák természetes módon alakultak volna ki. A nyelvek összezavarásával Isten felgyorsította a normál nyelvi és kulturális változás ütemét. Bábel története szomorú véget ér, az emberiség kényszerítve van a vándorlásra, és nincs remény a láthatáron.

Isten elhívása Ábrám felé egy döntő erejű missziós kezdeményezés, a kilátástalanság szélén. Mózes első könyvének 12. fejezete egyike a legerősebb missziológiai szakaszoknak a Bibliában és az Ószövetség nagy megbízásainak. „Isten mindenkor megőrzött egy maradékot, hogy Őneki szolgáljanak” (125. o.), és Ábrám ehhez a csoporthoz tartozott. Ábrámmal Isten kiválasztott egy népcsoportot, akiknek a generációi az Ő szövetséges missziós megbízottjai lettek, egészen pünkösdig, amikortól is már valamennyi népcsoport beletartozik a missziós szövetségbe. A lehetséges legnagyobb áldás valamennyi nép számára akkor jön el, amikor a Messiás megszületik mint Ábrahám magja.

Ábrahám kivételes kultúrák közti misszionárius volt. Követett el ugyan hibákat, de az emberekért érzett szeretete valódi volt, ami lehetővé tette számára, hogy közvetlenül közbenjárjon Istennél Szodomáért. Nyitott volt az Istennel járó emberekkel való váratlan találkozásokra, mint amilyen például Melkisédek volt. Dédunokája, József rendkívül hatékony kultúrák közötti misszionárius volt, akiről nincsenek feljegyezve hibák.

Gorden Doss

Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba