2016. február 21., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - február 21 - VASÁRNAP - Bírák 14

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 10-11. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 10. fejezet 224. nap

10. Bábel tornya

Az özönvíz elsöpörte az erkölcsi romlottságot a földről. Benépesítésére Isten csak egy családot őrzött meg, és ez Noé házanépe volt. Isten így szólt Noéhoz: "[...] téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben" (1Móz 7:1). De Noé három fia között csakhamar megmutatkozott az a nagy különbség, ami az özönvíz előtti világban látható volt. Az emberiség ősatyáiban - Sémben, Khámban és Jáfetben - már felismerhető volt utódaik jelleme.

Noé Istentől ihletve megjövendölte az emberiség e három atyjától származó három nagy faj történelmét. Khám leszármazottait inkább a fiún, mint az atyán keresztül követve nyomon kijelentette: "Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt" (1Móz 9:25). Khám erkölcstelen dolgot művelt, ami azt tanúsította, hogy a gyermeki tisztelet már rég kihalt lelkéből és leleplezte kegyetlen és becstelen jellemét. Ezek a bűnös jellemvonások átöröklődtek Kánaánba és utódaiba, akik folytonos vétkezésükkel magukra vonták Isten ítéletét.

Másrészről Sém és Jáfet atyjuk iránt és így Isten törvényei iránti tisztelete is a boldogabb jövő ígéretét hordozta magában. E fiúkról így szólt Noé: "Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kánaán! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kánaán!" (1Móz 9:26-27). Sém családjából származott a választott nép, amellyel Isten szövetségre lépett; és tőle származott a megígért Megváltó. Sém Istene Jahve volt. Sémtől ivadékai között volt Ábrahám és Izrael népe. Rajtuk keresztül jött el Krisztus. "Boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene" (Zsolt 144:15).

Jáfet pedig "[...] lakozék Sémnek sátraiban" (1Móz 9:27). Az evangélium áldásaiban Jáfet utódai különösképpen részesültek.
Kánaán ivadékai a legromlottabb pogányságba süllyedtek. Bár a prófétikus átok rabszolgaságra ítélte őket, századokig nem sújtott le rájuk a végzet. Isten eltűrte istentelenségüket és romlottságukat, mígnem átlépték türelmének határát. Akkor elvesztették önállóságukat, így Sém és Jáfet leszármazottainak rabszolgáivá lettek.

Noé prófétálása nem volt a harag vagy a kedvező ígéret önkényes meghirdetése. Nem is határozta meg fiai jellemét és sorsát, de megmutatta, mi lesz a következménye annak az életútnak, amit külön-külön választottak, és a jellemnek, amit kialakítottak. Isten az ő nézetét róluk és utódaikról saját jellemük és életvitelük alapján fejezte ki. A gyermekek általában öröklik szüleik természetét és hajlamait, és követik példájukat. Tehát a szülők bűneibe nemzedékről nemzedékre a gyermekek is beleesnek. Így Khám gonoszsága és tiszteletlensége megismétlődött utódaiban, sok nemzedéken át átkot hozva rájuk. "[...] egy bűnös sok jót veszt el" (Préd 9:20).

Másrészről milyen gazdag jutalmat kapott Sém atyja iránti tiszteletéért, és milyen sok szent és jeles ember jelenik meg ivadékai között! "Jól tudja az Úr a feddhetetlenek napjait", "[...] és az ő magzatja áldott" (Zsolt 37:18. 26). "[...] megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hívséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják" (5Móz 7:9).

Noé ivadékai még egy ideig ott laktak a hegyek között, ahol a bárka megállapodott. Ahogy szaporodtak, a hitehagyás csakhamar megosztotta őket. Azokat, akik el akarták felejteni Teremtőjüket, és le akarták rázni törvényének korlátait, állandóan bosszantotta istenfélő társaik tanítása és példája, s idővel elhatározták, hogy különválnak Isten tisztelőitől. Elvándoroltak Sineár síkságára, az Eufrátesz folyó partjára. Vonzotta őket a hely szép fekvése és talajának termékenysége. Úgy döntöttek, hogy letelepednek e síkságon.

Elhatározták, hogy várost építenek és benne egy olyan elképesztően magas tornyot, amelynek csodájára fog járni a világ. Ezzel a vállalkozással akarták elejét venni annak, hogy az emberek mindenfelé szétszóródjanak, és településeket alkossanak. Isten azt parancsolta az embereknek, hogy szóródjanak szét az egész földön, töltsék be azt és vegyék birtokba. De ezek a Bábel-építők elhatározták, hogy közösségüket együtt tartják, és olyan államot alapítanak, amely végül betölti az egész földet. Így városuk egy egyetemes birodalom fővárosává lesz; dicsőségével pedig kivívja a világ csodálatát, hódolatát, és alapítóikat híressé teszi. Azt akarták, hogy az az égig érő pompás torony emléket állítson építőik hatalmának és bölcsességének, megörökítve hírnevüket a későbbi generációkig.

Mai Bibliai szakasz: Bírák 14

Ez a fejezet elénk tárja Sámson jellemét, és megalapozza egész további életének történetét. Sámsont indulatai vezérlik, testileg erős ugyan, de lelkileg gyenge. A szándéka, hogy egy filiszteus nőt vegyen feleségül, ellenkezik mind szülei kívánságával, mind a bibliai törvénnyel, mind a saját, Istennek szentelt nazír státuszával. Sámsonnak azonban ezek az áldások mind nem számítanak, csak az érdekli, ami a szemének tetszik (3. vers).
Isten már születésétől fogva olyan szabályrendszert adott Sámson életébe, ami fegyelemre és önuralomra tanította őt. Egy olyan személy számára, aki elég erős volt ahhoz, hogy puszta kézzel széttépjen egy vadállatot (6. vers), a mértékletesség és az önuralom elmulaszthatatlanul megtanulandó leckék voltak. Ennél is fontosabb azonban, hogy Izrael bírájaként és megszabadítójaként Sámson népének lelki vezetője volt. Míg mindenki úgy tett, ahogy saját maga jónak látta, addig Sámsonnak úgy kellett tennie, ahogy azt Isten jónak látta és egyesítenie kellett Izraelt az Úrért. Sajnos éppen szemek kívánsága miatt („Láttam ... egy nőt”), bukik el már első alkalommal elhívásának teljesítésében.
Az Úr mégis Sámson által viszi véghez akaratát, szolgájának gyenge jelleme ellenére is. Az Úr Lelke kétszer is rászáll, és erőt ad neki bámulatos tettek véghezvitelére. Ez, a Sámson és a filiszteusok közti, kezdeti összetűzés előrevetíti azokat az eseményeket, amik által az Úr a szabadításról gondoskodik az Ő népe számára. Sámson törvénytelen bizalmaskodása a filiszteusokkal azonban végül a saját vesztét okozza majd.
Istennek célja van az életünkkel. Sámson tudatában volt a saját elhívásának, de ez a tudat nem befolyásolta abban életvitelében. Mennyivel többet tudott volna Isten Sámsonon keresztül elérni, ha úgy dönt, hogy alárendeli akaratát Urának! Nekünk is megvan ez a döntési lehetőségünk ma: a szenvedélyeink rabjai legyünk, vagy engedjük Istent, hogy szent edényekké formáljon bennünket Szentlelke számára.
Justo E. Morales

30. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 10-11. fejezeteihez (feb. 21-27).

Mózes első könyvének első 12 fejezete három kollektív hitehagyás és három isteni missziós válasz leírását adja. A kezdeti bűnbeesést követően Isten első ígérete a Megváltó volt (1Móz 3:15). Ezt követően Isten másodjára Noén keresztül ajánlotta fel a szabadulást.

Az özönvizet követően az emberiség ismét kollektív hitehagyásba esett Bábelnél. A sineári hitehagyásnál szembeszegültek Isten parancsának, amely egy globális vándorlásra irányult, helyette egy egyesült kormányt, a lázadás kormányát akarták megalapítani. Isten missziós válasza az volt, hogy az egyetlen nyelvet összezavarta, az építkezési tervet ellehetetlenítette, és így szétszórta az emberiséget a teljes földön. Ha az emberek aszerint vándoroltak volna, ahogyan Isten parancsolta, a különböző nyelvek és kultúrák természetes módon alakultak volna ki. A nyelvek összezavarásával Isten felgyorsította a normál nyelvi és kulturális változás ütemét. Bábel története szomorú véget ér, az emberiség kényszerítve van a vándorlásra, és nincs remény a láthatáron.

Isten elhívása Ábrám felé egy döntő erejű missziós kezdeményezés, a kilátástalanság szélén. Mózes első könyvének 12. fejezete egyike a legerősebb missziológiai szakaszoknak a Bibliában és az Ószövetség nagy megbízásainak. „Isten mindenkor megőrzött egy maradékot, hogy Őneki szolgáljanak” (125. o.), és Ábrám ehhez a csoporthoz tartozott. Ábrámmal Isten kiválasztott egy népcsoportot, akiknek a generációi az Ő szövetséges missziós megbízottjai lettek, egészen pünkösdig, amikortól is már valamennyi népcsoport beletartozik a missziós szövetségbe. A lehetséges legnagyobb áldás valamennyi nép számára akkor jön el, amikor a Messiás megszületik mint Ábrahám magja.

Ábrahám kivételes kultúrák közti misszionárius volt. Követett el ugyan hibákat, de az emberekért érzett szeretete valódi volt, ami lehetővé tette számára, hogy közvetlenül közbenjárjon Istennél Szodomáért. Nyitott volt az Istennel járó emberekkel való váratlan találkozásokra, mint amilyen például Melkisédek volt. Dédunokája, József rendkívül hatékony kultúrák közötti misszionárius volt, akiről nincsenek feljegyezve hibák.

Gorden Doss
Andrews University Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése