2016. január 19., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 19 - KEDD - Józsué 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 3. fejezet 191. nap

Ádám, miután vétkezett, először azt képzelte, hogy a lét magasabb szintjére lép. De bűnére gondolva csakhamar rémület töltötte el. Az addig enyhe, egyenletes hőmérsékletű levegő most megborzongatta a vétkes párt. Elmúlt a szeretet és béke, amely addig szívükben élt, és helyébe bűntudat lépett, félelem a jövőtől, és úgy érezték, hogy a lelkük mezítelen. Eltűnt a fénypalást, amely addig betakarta őket, és pótlására megpróbáltak valamilyen takarót csinálni, mert ruhátlanul nem léphettek Isten és a szent angyalok színe elé.

Most kezdték felismerni bűnük valódi voltát. Ádám vádolta társát oktalanságáért - amiért eltávozott mellőle, és hagyta, hogy a kígyó becsapja. Mindketten azzal áltatták magukat, hogy Ő, aki annyi jelét adta szeretetének, megbocsátja ezt a bűnt és nem teszi ki őket annak az iszonyú büntetésnek, amelytől féltek.

Sátán ujjongott sikerének. Az asszonyt rávette, hogy kételkedjen Isten szeretetében, ne bízzon bölcsességében és hágja át törvényét. Sátán az asszonyon keresztül elbuktatta Ádámot is. De a nagy Törvényadó közölni akarta Ádámmal és Évával törvényszegésük következményeit. Isten megjelent a kertben. Amikor még ártatlanok és szentek voltak, örömmel üdvözölték teremtőjüket. De most rémülten menekültek, és megpróbáltak elrejtőzni a kert mélyebb zugaiban. De "Szólítá [...] az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?" (1Móz 3:9-11).

Ádám nem tagadhatta le, de nem is mentegethette bűnét. Azonban bűnbánat helyett megpróbálta feleségét hibáztatni, és ezzel Isten magát is vádolta: "[...[ Az asszony, akit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém" (1Móz 3:12). Ő, aki Éva iránti szeretetből tudatosan játszotta el Isten jóváhagyását és édeni otthonát, az örök élet örömét, most bukása után képes volt törvényszegéséért társát, sőt magát a Teremtőt is felelőssé tenni. Ilyen rettenetes hatalom a bűn.

Az asszony, amikor Isten őt kérdezte: "[...] Mit cselekedtél?" Így válaszolt: "[...] A kígyó ámított el engem, úgy evém" (1Móz 3:13). "Miért teremtetted a kígyót? Miért engedted őt be az Édenbe?" ezek a kérdések rejtőztek bűne mentegetésében. Tehát akárcsak Ádám, ő is Istenre akarta hárítani bukásuk felelősségét. Az önigazolás szelleme a hazugság atyjától ered. Ennek ősszüleink is helyt adtak, amikor engedtek Sátán befolyásának. Ez Ádám minden fiánál és leányánál megmutatkozik. Bűneik alázatos bevallása helyett megpróbálnak védekezni, azt másokra, a körülményekre avagy Istenre hárítani. Még áldásaiban is alkalmat látnak az Isten elleni zúgolódásra.

Az Úr ezután ítéletet mondott a kígyóra: "[...] Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban" (1Móz 3:14). Mivel a kígyó Sátán eszköze volt, neki is osztozni kellett Isten büntetésében. A mező legszebb és legcsodálatosabb teremtményéből a legvisszataszítóbb és legmegvetettebb állat lett, amelytől fél és irtózik állat és ember. Amit Isten ezután mondott, az közvetlenül Sátánnak szólt. Előre mutatott végső vereségére és pusztulására: "[...] ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (1Móz 3:15).

Isten elmondta Évának, hogy milyen bánat és fájdalom lesz ezentúl osztályrésze. Az Úr így szólt: "[...] epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik terajtad" (1Móz 3:16). A teremtéskor Isten Ádámmal egyenlővé alkotta Évát. Ha engedelmesek maradtak volna Isten iránt - összhangban a szeretet nagy törvényével - egymással is mindig összhangban lettek volna. De a bűn viszályt hozott, egységük csak úgy tartható fenn, ha az egyik enged a másiknak. Elsőként Éva vétkezett. Ezért esett kísértésbe, mert Isten parancsával ellentétben eltávozott társa mellől. Ő vette rá Ádámot a bűnre, és most Isten őt vetette férje alá. Ha az elbukott emberiség gyakorolta volna Isten törvényének elveit, ez az ítélet - bár a bűn következménye volt - áldást jelentett volna nekik. De mivel a férfi visszaél felsőbbségével, az asszony sorsa nagyon sokszor keserves, és élete terhes.

Édeni otthonában Éva tökéletesen boldog volt férje oldalán, de mint a mai nyugtalan Évák, azzal a reménnyel áltatta magát, hogy magasabb szintre emelkedhet, mint amit Isten kijelölt neki. Mivel megpróbált eredeti helyzete fölé emelkedni, messze az alá zuhant. Hasonló sorsra jutnak mindazok, akik nem vállalják jó szívvel Isten terve szerinti feladatukat. Miközben olyan pozíciók elérésére igyekeznek, amelyekre Isten nem tette alkalmassá őket, üresen hagyják azt a helyet, ahol áldásul lehettek volna. Miközben nagyobb hatáskörre vágynak, feláldozzák igazi női méltóságukat és jellemük nemességét, elvégezetlenül hagyva azt a munkát, amelyet részükre a Menny kijelölt.

Ádámnak az Úr kijelentette: "[...] Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz" (1Móz 3:17-19).

Isten nem akarta, hogy a bűntelen pár bármi rosszat is megismerjen. Sok jót adott nekik, a rosszat pedig visszatartotta. De Isten parancsát áthágva ettek a tiltott fáról és most már mindig enni fognak - ismerni fogják a gonoszt. Ettől az időtől kezdve gyötrik Sátán kísértései az emberiséget. Az örömteli munka helyett, amelyet Isten ezt megelőzően nekik kijelölt, aggódás és fáradságos munka lett a sorsuk. Csalódás, bánat, fájdalom várt rájuk, és végül a halál.

Az egész természet magán viseli a bűn átkát; az Isten elleni lázadás jellegéről és következményeiről tanúskodik. Amikor Isten megalkotta az embert, úrrá tette a föld és minden élő teremtmény felett. Ameddig Ádám hű volt Istenhez, uralkodott az egész természeten. De amikor fellázadt Isten törvénye ellen, az alsóbbrendű teremtmények az ő uralma ellen lázadtak fel. Az Úr nagy irgalmában így mutatta meg az embernek, hogy törvénye milyen szent, és azt akarta, hogy saját tapasztalatából tanulja meg, milye veszélyes annak a legkisebb mértékben is a mellőzése.

Mai Bibliai szakasz: Józsué 5

Habár az olvasó kísértést érezhet arra, hogy a körülmetélkedésről szóló beszámoló miatt átugorja ezt a fejezetet, ezen kívül is gazdag áldásokat találhat itt. Csak egyre szeretnék összpontosítani a sok közül, amit találtam.

Sokan, akiket mi „ellenségnek” vélünk, bátor külsővel parádéznak, azt remélve, hogy megrémítenek, vagy elnyomnak másokat, de mélyen a lelkükben félelmet hordoznak, mivel felismerik azt, hogy Isten kiáll az Ő választottaiért. Könnyen meglehet, hogy a „Gilgál” emlékműveket látva – , amelyeket önmagunknak állítunk fel emlékeztetőül – az „ellenség”  megremeg Isten előtt, aki előttünk és mögöttünk jár, hogy óvjon és védjen bennünket.

A legfigyelemreméltóbb dolog az, hogy miközben Izrael ellenségei meghunyászkodnak a Menny Istene előtt, Izrael fiai nem mindig veszik észre Isten hatalmának jelenlétét. Mi sem vagyunk tudatában annak, hogy mások milyen mértékben tartózkodnak attól, hogy nekünk ártsanak, mert rájöttek arra, hogy a mi Istenünk hatalmas mentsvár!

Willie Edward Hucks II

25. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 3-4. fejezetéhez (január 17-23).

Gyakran tűnődöm 1 Mózes 3 történetén és azon ahogyan Ádám és Éva bukása megtörtént. Megkérdezem magam, hogy miért szegték meg Isten parancsát, hogy ne egyenek a jó és gonosz tudásának fájáról. Ez a tilalom egy olyan egyértelmű követelmény volt, amely nem igényelt további magyarázatot. Azon is tűnődöm, hogy milyen lenne az élet ma, ha ők nem estek volna bűnbe. Istennek azonban volt egy terve a teremtéskor arra az esetre, ha a dolgok nem történnek az Ő akarata szerint. Jézus elkötelezte magát, hogy a Megváltónk lesz, ha az ember fellázad ellene. Ellen White elmondja nekünk, hogy ez a terv érvénybe lépett, mert Isten annyira szerette az embert, hogy kész volt meghalni helyettünk. Ez egy hihetetlen áldozat érettünk.

Jézus kereszthalála ennek a szeretetnek a bizonyítéka. Halála nem csupán engesztelés a bűnömre és biztosítja a megbocsátást, hanem azt is bizonyítja, hogy a bűn egy szörnyű dolog, amely kimondhatatlan fájdalmat, szomorúságot és halált eredményez. Az én javamat és személyes beteljesedésemet szolgálja az, ha követem Isten útmutatását az életemre, úgy, ahogy az a Szentírásban megtalálható. A megváltási terv Isten jellemének a tükrözése. Minél többet elmélkedem ezen a terven, annál inkább megértem azt, hogy Isten milyen csodálatosan gondoskodik rólam.

Denis Fortin
Andrews University Theological Seminary


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése