2016. január 13., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - január 13 - SZERDA - 5 Mózes 33

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 2. fejezet 185. nap

A teremtés most teljes volt. "Elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege" (1Móz 2:1). "És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó" (1Móz 1:31). Éden virágzott a földön. Ádám és Éva szabadon oda mehetett az élet fájához. A bűn szennye és a halál árnyéka nem csúfította el a gyönyörű teremtettséget. "Együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadoznak" (Jób 38:7).

A hatalmas Jahve lefektette a föld alapjait; az egész világot szépségbe öltöztette, és az ember számára hasznos dolgokkal töltötte meg; megteremtette a szárazföld és a tenger csodáit. A teremtés hatalmas munkája hat nap alatt befejeződött. És Isten "[...] megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten" (1Móz 2:2-3). Isten elégedetten nézte keze munkáját. Minden tökéletes volt, méltó isteni szerzőjéhez. És Isten megpihent, nem mintha elfáradt volna, hanem mint aki nagyon meg van elégedve bölcsessége és jósága gyümölcsével, dicsősége megmutatkozásával.

Isten, miután megpihent a hetedik napon, megszentelte azt a napot, illetve elkülönítette az ember számára nyugalomnapként. A Teremtő példáját követve az embernek is meg kell pihennie ezen a szent napon, hogy amint az égre és a földre néz, elgondolkozzék Isten csodálatos teremtési munkájáról; és amint látja Isten bölcsességének és jóságának bizonyítékait, szíve megteljék Alkotója iránti szeretettel és hódolattal.

Isten azzal, hogy megáldotta a hetedik napot, emléket állított az Édenben teremtési művének. A szombatot rábízta Ádámra, az egész emberi család atyjára és képviselőjére. Megünneplésével a föld minden lakója kifejezheti hálás elismerését azért, hogy Isten a Teremtője, jogos és legfőbb Ura. Tehát a szombat beiktatása teljesen emlékeztető jellegű az egész emberiség számára. Nincs benne semmi homályos, és nem korlátozódik egyetlen népre.


Mózes ebben a fejezetben megáldotta Izrael nemzetét. Ezzel ellentétben áll Jákob, Mózes első könyvének 49. fejezetében a tizenkét fiára kimondott áldásainak sora és néhány átka. E fejezet áldásai azonban nem tizenkét fiúnak szóltak, hanem tizenkét törzsnek, mert időközben Jákob tizenkét fia hatalmas nemzetté nőtt. Ha összevetjük a két fejezetet, láthatjuk, hogy jelentős különbség van aközött, amit Jákob és amit Mózes mondott.
Jákob emberi nézőpontból beszélt. Ő leírta a tizenkét fiának minden emberi gyengeségét. Amit abban a fejezetben olvasunk, nem egy kellemes kép. A Mózes által leírt második áldássorozat azonban élesen különbözik ettől.
Jákob búcsúbeszédében például megtaláljuk a Simeonnak és Lévinek mondott következő ominózus szavakat: „Átkozott haragjuk, mert erőszakos ... Szétosztom őket Jákóbban, elszélesztem Izráelben” (1Móz 49:7 - új prot. ford.). Mózes viszont látja a jövőt. Az átok áldásra fordult Lévi számára, és a szétszóratás egész Izraelnek való szent szolgálattá alakult át. A léviták „tanítják döntéseidre Jákóbot, és törvényedre Izráelt” (10. vers).
„Drága Istenem, látom, ahogy az idő és a te Lelked meggyőző munkája fokozatosan átalakította a tizenkét fiút a remény embereivé. Én nem fogom megengedni, hogy a korábbi bűneim veszélyeztessék a jövőmet. Változtass át engem Jézus hasonlatosságára a mai napon!”
John Ash 

24. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 2. fejezetéhez (január 10-16).

Ellen White beszámolója a teremtés bibliai tanításáról kiemeli Isten tervének mindenek feletti gyönyörűségét. A teremtés igazsága megcáfolja az evolúciós fejlődéstan naturalista állítását, hogy az ember az élet alacsonyabb formájából fejlődött ki. A Biblia azt tanítja, hogy minden élet közös forrása maga Isten. Az Isten képét magán viselő Ádám és Éva egyenlőknek lettek teremtve azért, hogy Isten képviselői legyenek a többi teremtmény előtt. A férfi és a nő Édenben való elhelyezése az élet fájával, a teremtés befejezését jelentette, ami a hetedik napon meg lett ünnepelve. Ez a szent szombati nyugalom az egész emberiségnek adatott, állandó emlékeztetőként arra, hogy Isten mindennek a Teremtője.    

Ugyanakkor az ember szabad volt abban, hogy eldöntse, hogy engedelmeskedik vagy nem Isten parancsának a jó és gonosz tudásának fájával kapcsolatosan. Még a tökéletes lényeknek is önkontrollt kellett gyakorolni ahhoz, hogy sikerrel vegyék a hűség vizsgáját. Ha az Istennek való engedelmességet választották volna, jellemük annyira megerősödött volna, hogy örökre védve lettek volna a bukástól. Annak ellenére, hogy mi a bűn világában élünk, Isten csodálatos terve az emberrel az Éden kertjében még mindig az az ideál, amit meg kell céloznunk, hogy megvalósítjuk. Az Isten kegyelmében való bizalom által visszamehetünk az Édenbe.

Martin Hanna

Andrews University Theological Seminary

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése