2015. november 30., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 30, HÉTFŐ - 4 Mózes 25

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 24. fejezet 141. nap

A zsidó nép ezzel végleg elutasította Isten kegyelmét. Ennek következményét Krisztus megjövendölte a példázatban: a király "elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté." A kimondott ítélet Jeruzsálem pusztulásával és a nép szétszóródásával sújtott le a zsidókra.

A harmadik meghívásban Isten a pogányoknak kínálta fel az evangéliumot. A király így szólt: "A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók. Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe."

A király szolgái kimentek a keresztutakra, és "begyűjték mind, akiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt." Vagyis egy vegyes társaságot. Egyesek közülük nem tisztelték jobban a vendéglátót, mint a meghívás visszautasítói. Az elsőként meghívottak nem akartak semmilyen földi érdekükről lemondani a királyi lakomáért. A meghívás elfogadói közül pedig némelyek csak saját előnyüket keresték. A lakmározás kedvéért jöttek, és nem volt szándékukban megtisztelni a királyt.

Amikor a király bejött, hogy megtekintse a vendégeket, mindenkiről kiderült, hogy milyen a jelleme. A menyegző minden vendége kapott menyegzői ruhát. Ez a ruha a király ajándéka volt. A vendégek a ruha viselésével a vendéglátó iránti tiszteletüket fejezték ki. Egy ember azonban hétköznapi ruhájában jelent meg. Nem készült fel úgy, ahogy a király kívánta. A drágán vett öltözéket nem értékelte és nem vette fel. Ezzel megsértette urát. A király "mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád" kérdésére semmit sem tudott válaszolni. Hallgatásával megítélte önmagát. A király ekkor ezt mondta: "Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre."

A lakoma vendégeinek megvizsgálása az ítéletet ábrázolja. Az evangélium kínálta vendégségen az Isten szolgálatát vállalók vesznek részt; azok, akiknek neve bekerült az élet könyvébe. De nem mindenki igazi tanítvány, aki magát kereszténynek vallja. A végső megjutalmazás előtt el kell dőlnie, kik részesülhetnek a szentek örökségében. Ez a döntés Krisztus második eljövetele előtt megtörténik, mert amikor eljön, hozza a jutalmat, hogy megfizessen "mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). Krisztus tehát mielőtt eljön, minősíti mindenkinek a cselekedeteit, és minden egyes követője cselekedete arányában kapja a jutalmat.


Bár Bálám tervei meghiúsultak (ahogy a tegnapi fejezetben láttuk), új erőre kapott és újakat szőtt. „Kapzsisága, amelyet eddig féken tartott, ismét felülkerekedett benne. Kész volt igénybe venni minden eszközt annak érdekében, hogy a Bálák által ígért jutalmat elnyerje." (E.G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 421. oldal.) Tudta, hogy Izrael jóléte az Istennek való engedelmességükön múlik, ezért Bálákhoz azzal a tervvel tért vissza, hogy Izraelt bálványimádásba csábítsa azzal, hogy bevonja őket Baál imádatának buja szertartásaiba. Ehhez a pogány imádathoz erkölcstelen szexuális aktusok is kapcsolódtak, és az ember alapvető, testi természetére épített. Kéjnőket küldtek, hogy beszivárogjanak a táborba, akik ezt igen sikeresen meg is tették. A bűnbe való elmerülésük elérte azt Izraelnél, amit Bálám mágiája nem tudott – elválasztotta őket Istentől. Ennek következtében szörnyű dögvész tört ki a táborban, és ezrek haltak meg a járványban. Isten eme gyors ítélete ráébresztette a népet a bűnük nagyságára. Isten azt parancsolta, hogy a lázadás vezetőit öljék meg. Ezt végrehajtották, és amint a nép Isten előtt sírt a kijelentés sátrának bejárata előtt, Zimri, Izrael egyik vezető embere, arcátlanul egy kéjnővel együtt tért vissza a táborba, és ment be a sátrába. Ez a cselekedet nyílt ellenszegülés volt. Gonosztettét bárhol máshol véghezvihette volna, de úgy döntött, hogy a táborban, mindenki szeme láttára szegül ellen Istennek. Csak Fineás gyors közbelépése állította meg a csapást, és mentette meg a népet a további pusztulástól.
A történelem során Isten sok nagy embere (férfiak és nők egyaránt) bukott el az érzéki vágy bűnében, néhányuk esetében ez az életüket megváltoztató következményekkel járt: Sámson, Dávid, Salamon, és a lista ma is folytatódik. Az ószövetségi Izraelhez hasonlóan, ők sincsenek minden esetben tisztában bűnük nagyságával, és gyakran mentségeket keresnek rá.
A moábiták leverése nem félrevezetett szemlélők elpusztítása volt, hiszen ők igencsak aktívan részt vettek a tervben, melynek célja az izraeliták Istennel való kapcsolatának aláásása volt. Bálám, aki végignézte az ördögi tervének sikerét, szintén nem kerülhette el az isteni igazságszolgáltatást. Bizonyára felismerte saját közelgő vesztét, amikor így szólt: „Bár úgy halnék meg, mint ez igazak, s lenne végem olyan, mint az övék!” (4Móz 23:10 - új prot. ford.) – de nem így történt. Bálám nem az igaz ember útját választotta, később a midiániták ellen folytatott háborúban esett el (4Móz 31:8). Őrizzük meg szívünket a vágy és a kapzsiság bűnétől minden nap azáltal, hogy közel maradunk Jézushoz!

Nancy Costa

18. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 24. fejezetéhez (november 29-dec 5).

Nem tudom, te hogy vagy vele, de meztelennek lenni a nyilvánosság előtt rémisztő és kellemetlen. Azonban folyamatosan ezt tesszük - lelki értelemben - amikor hibát keresünk a megbocsátás helyett, lehúzunk ahelyett, hogy felemelnénk, rontunk, ahelyett, hogy gyógyítanánk. Miért próbálom eltakarni magam fügefa levelekkel, amikor Jézus Krisztus ruhát ajánl fel nekem, a saját igazságának ruháját, amelyet "minden bűnbánó, hívő léleknek ad... hogy felöltözzön és ne lássák az ő mezítelenségének rútságát."

Ez a példázat arra emlékeztet, hogy nem számít az, hogy hitvallásom külsőre milyen jónak tűnik, amíg a szívemet meg nem finomítja Isten szeretete, csak puszta állítás marad.  

"Nem elég elfogadni az igazságot, mint elméletet. Nem elég hitvallást tenni Krisztusról, és nem elég az, ha nevünk a gyülekezet névsorában szerepel... és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott... Bármit vallunk, nem ér semmit, ha nem teszünk Krisztusról igaz cselekedeteinkkel bizonyságot."

Szavaimmal és tetteimmel az Isten Lelkét tükrözöm? Mert ama napon semmi más nem fog számítani!

Nicole Stallings,
ARISE diplomás/gyakornok, Light Bearers
USA


2015. november 29., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 29, VASÁRNAP - 4 Mózes 24

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Új olvasmány a fejezet végén a Krisztus példázatai 24. fejezethez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 24. fejezet 140. nap

A menyegzői ruha

Nagy horderejű az a tanulság, amelyet a menyegzői ruháról szóló példázatból le kell vonnunk. A menyegző az emberinek a mennyeivel való egyesülését ábrázolja; a menyegzői ruha pedig azt a jellemet, amelyet a menyegző minden vendégének viselnie kell, ha méltó akar lenni az alkalomhoz.

Ez a példázat - akárcsak a nagy vacsoráról szóló - az evangéliumi meghívást és a zsidók elutasító magatartását illusztrálja, valamint azt az üzenetet, amellyel az irgalmas Isten a pogányokat meghívja. Csakhogy ebben a példázatban a meghívást visszautasítók sértőbben viselkednek, és a büntetésük is rettenetesebb. A lakomára szóló meghívást a király küldi. Olyan valaki, akinek joga van parancsolni. A meghívás nagyon megtisztelő, de a meghívottak nem értékelik a megtiszteltetést. A király tekintélyét lebecsülik. Míg a gazda meghívását közömbösen fogadták, a királyéra bántalmazással és gyilkossággal reagálnak. Szolgáival rosszindulattal és megvetéssel bánnak. Sőt meg is ölik őket.

A gazda látva, hogy meghívását semmibe veszik, kijelentette, hogy a meghívottak közül senki sem fogja megkóstolni vacsoráját. A királlyal szemben gyűlöletet tanúsítók azonban büntetésből nemcsak nem élvezhetik a király közelségét és lakomáját, hanem a király "elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté".

Mindkét példázatban a lakomán vendégek vannak jelen, de a másodikra a résztvevőknek fel is kell készülniük. A felkészülés elmulasztóit kiutasítják. A király bement, "hogy megtekintse a vendégeket", és látott "ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás."

A lakomára szóló meghívást Krisztus tanítványai közvetítették. Urunk kiküldte a tizenkettőt, majd pedig a hetvenet, hogy hirdessék az Isten országa elközeledtét; hogy az embereket megtérésre szólítsák; és arra, hogy higgyenek az evangéliumban. De nem fogadták meg szavukat, és nem jöttek el a lakomára. A király később ezzel az üzenettel küldte el a szolgákat: "Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre." Ezt az üzenetet Isten Krisztus keresztre-feszítése után küldte a zsidó népnek, de a zsidók, akik Isten különleges népének tartották magukat, elutasították a Szentlélek erejével kísért üzenetet. Sokan ezt a legnagyobb megvetéssel tették. Mások pedig bosszúsan fogadták azt a hírt, hogy Isten felkínálja nekik az üdvösséget, és megbocsátja, hogy megtagadták a dicsőség Urát. Gyűlöletükben az üzenet meghirdetői ellen fordultak, és "nagy üldözés" támadt (Acs 8 :1 II). Sok férfit és nőt börtönbe vetettek, és az Úr néhány követét, mint Istvánt és Jakabot is, megölték.


Istennek nem volt arra szüksége, hogy Bálám megáldja népét. Még ha Isten nem is avatkozott volna közbe, hogy megállítsa őt, hanem engedte volna, hogy  Bálám szabadon kimondja az átkot Izraelre, az akkor is hatástalan lett volna Isten népével szemben.
Isten azonban úgy döntött, hogy munkálkodni fog Bálámon keresztül, nem csak azért, hogy megáldja Izraelt, hanem azért is, hogy – ha lehetséges – megmentse őt, és ez bizonyságként szolgáljon a pogány Bálák király és népe számára. Micsoda szeretet és micsoda kegyelem!
Isten jóindulata, amelyet Izrael iránt tanúsított, korszakokon át bizonyította oltalmazó gondoskodását engedelmes és hűséges gyermekei felé.
Bármikor, amikor sátán rávette a gonosz embereket arra, hogy összeesküdjenek Isten népe ellen, ők felidézhették ezt az eseményt, és megerősödhettek lélekben, és Istenbe vetett hitükben.
Bálám azt prófétálta, hogy Izrael királya nagyobbá lesz az amálekiták minden királyánál, akik ebben az időben nagyon erős nemzetet alkottak. A legszebb költői nyelvet használta Isten népe jövőjének leírásához. Mielőtt leállíthatták volna, Bálám egy csodálatos próféciát mondott el a Messiásról, és Moáb végső megsemmisüléséről.
Bálák tele volt félelemmel és haraggal, felháborodott amiatt, ahogyan a dolgok alakultak. Bálám pedig azzal a tudattal tért haza otthonába, hogy a jóléttel és hírnévvel kapcsolatos, oly sokáig dédelgetett tervei szertefoszlottak; elvesztette a király kegyét; és magára vonta Isten nemtetszését. Isten Lelke végül elhagyta őt a kapzsisága miatt.
Ha nem állunk ki hitünk mellett, el fogunk bukni, bármilyen kísértés jön is az utunkba. Nem szolgálhatunk két úrnak úgy, hogy közben azt reméljük, sikeresek lehetünk ebben az életben, sőt az örökkévalóságra is alkalmassá válhatunk.
Nancy Costa

18. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 24. fejezetéhez (november 29-dec 5).

Nem tudom, te hogy vagy vele, de meztelennek lenni a nyilvánosság előtt rémisztő és kellemetlen. Azonban folyamatosan ezt tesszük - lelki értelemben - amikor hibát keresünk a megbocsátás helyett, lehúzunk ahelyett, hogy felemelnénk, rontunk, ahelyett, hogy gyógyítanánk. Miért próbálom eltakarni magam fügefa levelekkel, amikor Jézus Krisztus ruhát ajánl fel nekem, a saját igazságának ruháját, amelyet "minden bűnbánó, hívő léleknek ad... hogy felöltözzön és ne lássák az ő mezítelenségének rútságát."

Ez a példázat arra emlékeztet, hogy nem számít az, hogy hitvallásom külsőre milyen jónak tűnik, amíg a szívemet meg nem finomítja Isten szeretete, csak puszta állítás marad.  

"Nem elég elfogadni az igazságot, mint elméletet. Nem elég hitvallást tenni Krisztusról, és nem elég az, ha nevünk a gyülekezet névsorában szerepel... és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott... Bármit vallunk, nem ér semmit, ha nem teszünk Krisztusról igaz cselekedeteinkkel bizonyságot."

Szavaimmal és tetteimmel az Isten Lelkét tükrözöm? Mert ama napon semmi más nem fog számítani!

Nicole Stallings,
ARISE diplomás/gyakornok, Light Bearers
USA

2015. november 28., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 28, SZOMBAT - 4 Mózes 23

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezet 139. nap

Krisztus, amikor letekintett a kiválasztott városra, nemcsak Jeruzsálemért hullatta könnyeit az Olajfák hegyén. Jeruzsálem sorsában a világ pusztulását látta.

"Vajha megismerted volna te is, csak a te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől" (Lk 19:42).
"A te mostani napodon. " A nap nemsokára leáldozik. Az irgalom és kiváltságok ideje már-már lejár. Sűrűsödnek már a bosszúállás felhői. Az orvosolhatatlan veszedelem nemsokára rázúdul Isten kegyelmének visszautasítóira.

De a világ alszik. Az emberek nem veszik észre, hogy elérkezett meglátogatásuk ideje.

Hol áll vajon a gyülekezet ebben a válságban? Eleget tesznek-e tagjai Isten kívánalmainak? Teljesítik-e megbízatásukat, és bemutatják-e Isten jellemét a világnak? Felhívják-e embertársaik figyelmét az utolsó intő és egyben kegyelmet hirdető üzenetre?

Az emberiség veszélyben van. Tömegek pusztulnak el, és Krisztus állítólagos követői közül nagyon kevesen éreznek felelősséget ezekért a lelkekért. A világ sorsa van a mérlegen, de ez még azokat is alig nyugtalanítja, akik hitet tettek e legnagyobb horderejű igazság mellett. Nincs meg bennük az a szeretet, amely Krisztust mennyei hazája elhagyására indította, és arra, hogy az ember természetét magára öltse. Krisztus emberré lett, hogy emberként emberközelbe juthasson, és az embert Isten-közelbe vonhassa. Isten népére rátelepszik valami bénító kábultság. Ezért nem tudja mi, a kötelessége. Ezért nem érti meg az idők szavát.

Amikor Izrael népe bevonult Kánaánba, nem foglalta el az egész országot, pedig Istennek ez volt a szándéka. Kánaán részleges meghódítása után letelepedtek, hogy élvezzék győzelmeik gyümölcsét. Hitetlenségből és kényelemszeretetből összesereglettek a már meghódított részeken ahelyett, hogy továbbnyomultak volna új területek elfoglalására. Így kezdtek eltávolodni Istentől. Mivel nem valósították meg szándékát, Ő sem áraszthatta rájuk megígért áldását. Vajon nem érvényes ugyanez a ma egyházára is? Krisztus állítólagos követői megtartják maguknak az evangélium nyújtotta kiváltságokat. Pedig előttük van az evangéliumot nélkülöző egész világ. Nem érzik, hogy új területeket kellene elfoglalniuk, és a megváltás üzenetét távoli vidékekre elvinniük. Nem hajlandók teljesíteni e krisztusi megbízatást: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16:15). Vajon ezek kevésbé vétkesek, mint a hajdani zsidó egyház?

Krisztus állítólagos követőinek ügye a mennyei ítélőszék előtt van. Lagymatag istenszolgálatukkal és erőtlen próbálkozásaikkal megpecsételik hűtlenségüket. Ha ennél több nem telne tőlük, az ítélet nem kárhoztatná őket. De ha szívüket belevinnék a munkába, sokkal többre volnának képesek. Tudják - és a világ is tudja-, hogy sokat vesztettek önmegtagadó, kereszthordozó lelkületükből. Sok embernek a neve mellett áll majd a mennyei könyvekben: Nem gyűjtött, hanem tékozolt. Sokan, akik Krisztus nevét viselik, elhomályosítják dicsőségét, elrejtik szépségét, és nem szereznek neki tiszteletet.

Sok olyan ember neve szerepel az egyház névsorában, aki nincs Krisztus uralma alatt. Krisztus tanítását nem fogadják meg, és munkáját nem végzik. Így az ősellenség befolyása alatt állnak. Mivel semmi olyant nem tesznek, ami kifejezetten jó, ezért felmérhetetlen kárt okoznak. Mivel életük nem az élet illata, ezért halált áraszt.

Az Úr így szólt: "Avagy ne büntessem-é meg az ilyeneket?" (Jer 5 :9). Mivel Izrael fiai nem valósították meg Isten szándékát, Isten félreállította őket, és más népeket hívott el. Ha ők is hűtlennek bizonyulnak, vajon Isten nem veti el éppúgy őket is?

A szőlőskertről szóló példázatban Krisztus a munkásokat mondotta ki vétkesnek. Ezek a munkások nem akarták gazdájuknak kiadni földje termését. Izraelben a papok és tanítók a nép megtévesztésével megfosztották Istent attól a szolgálattól, amelyre igényt tartott. Ők vonták el a népet Krisztustól.

Krisztus az emberi hagyományoktól megtisztítva mutatta be Isten törvényét, az engedelmesség magasztos normáját, és ezzel kiváltotta a rabbik ellenségeskedését. A rabbik az emberi tanítást Isten Igéje fölé emelték, és befolyásukra az emberek elfordultak előírásaitól. Nem akartak az ember csinálta parancsolatok helyett Isten Igéje kívánalmainak engedelmeskedni. Nem voltak hajlandók az igazság ügyéért lemondani saját okfejtésükről, és az emberektől kapott dicsérgetésekről. Amikor Krisztus eljött, és feltárta Isten kívánalmait a népnek, a papok és a vének tagadták, hogy joga volna közéjük és a nép közé állni. Nem fogadták el dorgálásait és intéseit. Sőt elhatározták, hogy a népet szembeállítják vele, és Őt magát félreteszik az útból.

Krisztus elvetéséért és ennek következményeiért ők voltak felelősek. Egy nép bűne és romlása a vallási vezetőket terhelte.

Vajon nem éppilyen hatásoknak van korunk is kitéve? Az Úr szőlőjének munkásai közül nem járnak-e sokan a zsidó vezetők nyomában? Nem térítenek-e el vallási vezetők embereket Isten szavának világos kívánalmaitól? Nem tanítják-e őket törvényszegésre az Isten törvénye iránti engedelmesség helyett? Sok templom szószékéről tanítják, hogy Isten törvénye nem kötelező. Az emberi hagyományoknak, előírásoknak és szokásoknak pedig rangos helyet adnak. Mialatt Isten kívánalmait figyelmen kívül hagyják, önelégülten kérkednek azokkal az ajándékokkal, amelyeket Istentől kaptak.

Az ember nem tudja, mit tesz, amikor félredobja Isten törvényét. Ez a törvény Isten jellemét tükrözi. Benne fejeződnek ki Isten országának elvei. Ezeknek az elveknek megtagadásával az ember elzárja magát azoktól az eszközöktől, amelyeken át eljutnak hozzá Isten áldásai.

Az Izrael elé tárt dicsőséges lehetőségek megvalósulásának az Isten törvénye iránti engedelmesség volt a feltétele. Az Izraelnek megígért emelkedett jellemet és az áldások teljességét - az értelem, a lélek, a fizikai élet, a ház, a föld, a jelen és eljövendő élet áldásait - Isten csak az engedelmeseknek kínálja fel.

A gyümölcstermés feltétele - mind a lelki életben, mind a természet világában - az Isten törvényeinek való engedelmesség. Az Istent megdicsőítő gyümölcsterméstől vonják el társaikat azok, akik Isten parancsolatai áthágására bíztatják őket. Az ő vétkük is, hogy az Úr nem kapja meg a szőlőskert gyümölcsét.

Isten követei a Mester parancsát teljesítik, amikor Krisztushoz hasonlóan arra szólítanak, hogy engedelmeskedjünk Isten Igéjének. E követek elmondják, hogy Isten igényt tart a szőlőskert termésére: a szeretet, alázatosság és önfeláldozó szolgálat gyümölcseire. Vajon nem lobban-e haragra ma is a zsidó vezetőkhöz hasonlóan sok szőlőmunkás? És amikor Isten törvénye az emberek elé tárul, vajon e tanítók nem kísérlik-e meg befolyásuk latbavetésével rávenni őket e törvény elvetésére? E tanítókat Isten hűtlen szolgáknak nevezi.

A hajdani Izraelhez intézett isteni kijelentésekben komoly figyelmeztetés rejlik korunk egyháza és egyházi vezetői számára is. Ezt mondta az Úr Izraelről: "Ha tízezer törvényt írnék is elébe, idegennek tekintenék azokat" (Hós 8 :12). A papoknak és tanítóknak pedig kijelentette: "Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged ... És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról" (Hós 4:6).

Fogadjuk meg Isten intéseit! Használjuk ki a szolgálatra kínálkozó lehetőségeket! Ne tartsa vissza a világ megvetése, az ész dicsőítése, az emberi szokásokhoz és hagyományokhoz való alkalmazkodás Krisztus megvallóit Isten szolgálatától! Ne vessük el Isten szavát, mint annak idején a zsidó vezetők Krisztust! Ismerjük Izráel bűnének következményeit. Fogadja el a ma egyháza a figyelmeztetést!

"Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; ne kevélykedjél... hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez" (Róm 11:17-21).


Az izraelitáknak fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik a közelükben. A moábita felső vezetés szövetkezett Bálámmal a mágussal, hogy átkozza meg őket. Milyen keveset értett meg a nép Isten irántuk való folyamatos gondviseléséről! Isten hatalmas szeretete és irgalma állandóan érvényesül irányunkban, és szívünk megtelik szeretettel és hálaérzettel, amikor erről tudomást szerzünk.

Azok, akik Isten oltalma alatt vannak, védettek a mágiával és a varázslással szemben. A keresztény ember szívében nincs helye a babonának, és az átok hatástalan, amikor Isten gyermeke ellen irányítják. Bálám tudta ezt, de volt valamennyi ismerete a héber áldozatokról is, és azt remélte, hogy ha ezt túlszárnyalja drága ajándékokkal, megnyerheti Isten jóindulatát, és sikeres lehet bűnös tervében.

Isten az Ő kegyelméből újra leereszkedik Bálámhoz, hogy prófétai látásban megmutassa neki nemcsak Izrael jövőjét, hanem mindazok végső jutalmát, akik a korszakokon át Őt követik. Micsoda előjog, és micsoda kegyelem! Ha Bálám elfogadta volna azt a világosságot, amit Isten neki adott, megszakított volna minden kapcsolatot Moábbal, és bűnbánattal tért volna haza. De vágyott a felkínált gazdagságra, és eltökélte, hogy megszerzi azt.

Ez egy figyelmeztetés ma számunkra. Lehet, hogy Istent szolgáljuk, de ha van egy bűn, vagy ártó szokás, amelyet magunkban dédelgetünk, és nem akarunk feladni, akkor sátán utat talál szívünkhöz.

Nancy Costa

17. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezetéhez (november 22-28).

Miközben az Úr szőlőskertjéről szóló példázatot olvasom, legfőbb gondolatom az, hogy Megváltónk ezt az üzenetet minden hitvalló hetednapi adventista keresztény szívébe bele szeretné rejteni; hiszen mi vagyunk a lelki Izrael. A szőlőskert tulajdonosa úgy döntött, hogy „bemutassák országának alapelveit… és képviseljék Isten jellemét.”

Amikor börtönben voltam, eszembe jutott egy régi barátom neve, aki korábban adventista lett. Tanulmányozni kezdtük a Bibliát, és hónapokon belül elkezdtem szombatot ünnepelni. Mégis, a sok tudás ellenére szívem nem lett a Megváltóé. Minél inkább erőltettem az Igét az emberekre, annál több ellenséget szereztem. Isten jellemével ellentétesen mutattam be az igazságot. Élő képmutató voltam! Büszkeségem nem engedte látni azt, hogy nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen vagyok. Mint sokan mások, én is elkövettem Izrael hibáit.

Tudjuk, hogy a világ sötétségben van, de vesztükbe rohanó embertársainkat el kell téríteni a hamis istentisztelettől, „de ne bálványaik kárhoztatásával, hanem az értékesebb dolgok megláttatásával.” Mi valami sokkal csodálatosabbat tudunk nekik adni: az örökkévaló evangéliumot. Ez a példázat felhívás az egyházunk számára. „Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől. Jellemük tisztaságával, életük szentségével, irgalmasságukkal, jóságukkal, együttérzésükkel kellett volna bemutatniuk, hogy »az Úr törvénye szent, igaz és jó«”.

Tartsuk emlékezetünkben ezt a történetet, hogy jó gyümölcsöt teremhessünk a tulajdonos számára! 

Nicole Stallings,
ARISE diplomás/gyakornok, Light Bearers
USA

2015. november 27., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 27, PÉNTEK - 4 Mózes 22



MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezet 137. nap

Az Úr szeretné, ha értékelnénk a csodálatos megváltási tervet, ha felismernénk Isten gyermekeiként kapott szent kiváltságunkat, ha hálás szívvel engedelmeskednénk neki. Szeretné, ha megújultan és boldogan szolgálnánk Őt mindennap. Szeretné, ha szívünk túlcsordulna a hálától, mert beírta nevünket az élet könyvébe, amely a Bárányé, és mert reá - aki törődik velünk - vethetjük minden gondunkat. Azt mondja, hogy örvendezzünk; mert az Úr öröksége vagyunk; mert Krisztus igazsága a szentek által viselt fehér palást, mert megvan az a boldog reménységünk, hogy Megváltónk nemsokára eljön.

Éppoly kötelességünk Istent teljes szívből, őszintén dicsőíteni, mint imádkozni. Meg kell mutatnunk a világnak és a mennyei lényeknek, hogy értékeljük Istennek a bukott emberiség iránti csodálatos szeretetét, és egyre nagyobb áldásokat várunk végtelen tárházából. Sokkal többet kellene beszélnünk életünk áldott tapasztalatairól. Amikor a Szentlélek különleges mértékben árad reánk, nagyobb örömünk lesz az Úrban és sokkal eredményesebben szolgálunk, ha beszélünk gyermekei iránti jóságáról és értük tett csodáiról.

Ezzel a módszerrel leküzdhetjük Sátán hatalmát. Megszabadulhatunk a zúgolódó, panaszkodó lelkülettől, és a kísértő csatát veszít. Kialakulnak bennünk azok a jellemtulajdonságok, amelyek a föld lakóit alkalmassá teszik a mennyei életre.

Ennek a bizonyságtevésnek másokra is hatása lesz. A lélekmentésnek nincs ennél eredményesebb eszköze.

Tetteinkkel is Istent kell megdicsőítenünk. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt neve dicsőségének növelésére. Isten ajándékokat ad nekünk, hogy mi is adhassunk, és adományaink útján ismerné tegyük jellemét a világ előtt. A zsidó üdvrendben az ajándékok és adományok az istentisztelet lényeges részét képezték. Izrael népe azt a tanítást kapta, hogy minden jövedelme tizedét a szentély szolgálatára szentelje. Ezenkívül bűnért való áldozatot, önkéntes áldozatot és hálaáldozatot is kellett adniuk. Annak idején ezek képezték az evangélium munkájának anyagi alapját. Isten ma sem vár el tőlünk kevesebbet, mint ősi népétől. Ma is végeznünk kell a lélekmentés szent munkáját. Isten a tizeddel, az ajándékokkal és az áldozatokkal gondoskodik erről a munkáról. Akarata szerint ezek képezik az evangélium szolgálatának anyagi alapját. Isten igényt tart a tizedre. Ezt szent pénznek kell tartanunk, és be kell adnunk tárházába ügyének támogatására. Önkéntes adományainkat és hálaáldozatunkat is kéri. Mindezt arra kell felhasználni, hogy az evangélium eljusson a föld legtávolabbi részeibe is.

Az istenszolgálat személyes szolgálatot is jelent. Személyes munkával kell együttműködnünk vele a világ megmentéséért. Krisztus megbízása: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek" (Mk 16 :15) - minden követőjének szól. Akiket elhívott a krisztusi életre, azokat arra is elhívta, hogy embertársaik üdvösségéért dolgozzanak. Dobbanjon szívük Krisztus szívével egy ütemre, és vágyakozzanak lelkek megmentésére éppúgy, mint Ő! Nem mindenki töltheti be ugyanazt a helyet Isten művében, de mindenki számára van hely és tennivaló.

Isten annak idején Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, a szelíd, bölcs Mózest és a sokoldalú Józsuét a maga szolgálatába állította. Mirjám zenéjére, Debóra bátorságára és kegyességére, Rúth gyermeki ragaszkodására, Sámuel engedelmességére és becsületességére, Illés rendíthetetlen elvhűségére, Elizeus szelíd, mérséklő befolyására - mindre szükség volt. Hasonlóképpen ma is mindazoknak, akikre Isten áldást árasztott, az Ő szolgálatában kell kamatoztatniuk a kapott áldásokat. Minden ajándékot országa építésére és neve dicsőségére kell felhasználni.

Mindazoknak, akik elfogadták Krisztust személyes Megváltójuknak, életükkel kell tanúsítaniuk az evangélium igazságát és megmentő hatalmát. Isten nem állít fel olyan követelményt, amelynek teljesítéséhez ne adna erőt. Krisztus erejével Isten minden kívánalmát megvalósíthatjuk. Isten a menny minden értékét fel akarja tárni népe által. "Abban dicsőíttetik meg az én Atyám - mondja Krisztus -, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim" (Jn 15:8).

Isten az egész földre mint szőlőskertjére formál jogot. Bár most a föld a bitorló kezében van, de mégis Istené. A megváltás által nem kevésbé, mint a teremtés által. Krisztus a világért hozta áldozatát. "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta" (Jn 3:16). Ebben az ajándékban az ember minden más ajándékot is megkap. Az egész világ naponta részesül Isten áldásaiban. Minden csepp eső, a hálátlan emberiségre áradó minden fénysugár, minden falevél, minden virág és minden gyümölcs Isten nagy türelméről és csodálatos szeretetéről tanúskodik.

És vajon mit adunk mi viszonzásul a nagy Ajándékozónak? Hogyan fogadjuk Isten kívánalmait? Az emberiség tömegei kinek a szolgálatára szentelik életüket? A mammonnak. Gazdagság, rang, a világ gyönyörei - ez a céljuk! Gazdagsághoz rablással jutnak. Nemcsak embertársukat rabolják meg, hanem Istent is. Képességeiket önző énjük kielégítésére használják. Mindazzal, amit megkaparinthatnak, kapzsiságukat és önző élvezetvágyukat szolgálják.

A világnak ma épp az a bűne, mint ami romlásba vitte Izraelt. Az emberek hálátlanok Istennel szemben. Az alkalmakat és áldásokat semmibe veszik. Isten ajándékait önzően használják. Ezeket sűríti magába az a bűn, amellyel Izrael Isten haragját vonta magára. E bűnök okozzák ma is a világ romlását.


Ennek a fejezetnek igen sok tanulsága van. Bálám valaha jó ember volt, Isten prófétája, de „a gonoszság díját kedvelte” (2Pt 2:15). Szerette a pénzt, és sátán a kapzsiság bűne által szerezte meg az uralmat felette. Amikor Bálák, Moáb királya elküldte a fizetséget és arra kérte Bálámot, hogy átkozza meg Izraelt, Bálám tudta, hogy Isten biztosan nem akarja ezt. Mivel az ellentétes volt személyes vágyaival, félretetette Isten akaratát, de azt a látszatot keltette, hogy Istenhez fordul megkérdezni, mit tegyen. Bálám saját útját választotta, és megkísérelte megszerezni ehhez Isten jóváhagyását. Sokan ezt teszik ma is. Tudják, mi a kötelességük, de az ellentétben áll saját kívánságaikkal. Ismerik Isten Igéjét, mégis felhagynak egy időre azzal, hogy a buzgón imádkozzanak világosságért. Tiltott utakon sietnek előre, és dühösek lesznek mindenkire, aki meg akarja akadályozni romlásukat – akárcsak Bálám a szamarára.

Bálám azzal, ahogy az állattal bánt, kimutatta, milyen lélek lakozik benne. „Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen” (Péld 12:10). Sokan ma már egyáltalán nem érzik bűnnek az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódot. Az a hajlam, hogy fájdalmat okozzunk akár embertársainknak, akár az állatoknak, mindenképp' sátáni jellemvonás. Ha szemeik megnyílnának, mint annak idején Bálám szemei, akkor látnák az angyalokat, akik szemtanúként vannak jelen.

Bálám annyira elvakultan sietett pénzéért, hogy még amikor az állat megszólalt, akkor sem állt meg elgondolkodni, hogy is van ez a dolog. Isten kegyelme azonban végig megnyilvánul ebben a történetben. Isten még akkor sem hagyta el Bálámot, amikor a próféta elutasította az Úr eredeti tervét, hanem kidolgozott egy másik tervet. Isten mindig munkálkodik életünkben. Még amikor hibákat követünk el, és nem követjük Isten ránk vonatkozó tervét, Ő akkor sem hagy magunkra, hanem kidolgoz egy B vagy C tervet. Legyen hála hosszútűréséért és kegyelméért!

Nancy Costa
It Is Written Television

17. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezetéhez (november 22-28).

Miközben az Úr szőlőskertjéről szóló példázatot olvasom, legfőbb gondolatom az, hogy Megváltónk ezt az üzenetet minden hitvalló hetednapi adventista keresztény szívébe bele szeretné rejteni; hiszen mi vagyunk a lelki Izrael. A szőlőskert tulajdonosa úgy döntött, hogy „bemutassák országának alapelveit… és képviseljék Isten jellemét.”

Amikor börtönben voltam, eszembe jutott egy régi barátom neve, aki korábban adventista lett. Tanulmányozni kezdtük a Bibliát, és hónapokon belül elkezdtem szombatot ünnepelni. Mégis, a sok tudás ellenére szívem nem lett a Megváltóé. Minél inkább erőltettem az Igét az emberekre, annál több ellenséget szereztem. Isten jellemével ellentétesen mutattam be az igazságot. Élő képmutató voltam! Büszkeségem nem engedte látni azt, hogy nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen vagyok. Mint sokan mások, én is elkövettem Izrael hibáit.

Tudjuk, hogy a világ sötétségben van, de vesztükbe rohanó embertársainkat el kell téríteni a hamis istentisztelettől, „de ne bálványaik kárhoztatásával, hanem az értékesebb dolgok megláttatásával.” Mi valami sokkal csodálatosabbat tudunk nekik adni: az örökkévaló evangéliumot. Ez a példázat felhívás az egyházunk számára. „Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől. Jellemük tisztaságával, életük szentségével, irgalmasságukkal, jóságukkal, együttérzésükkel kellett volna bemutatniuk, hogy »az Úr törvénye szent, igaz és jó«”.

Tartsuk emlékezetünkben ezt a történetet, hogy jó gyümölcsöt teremhessünk a tulajdonos számára! 

Nicole Stallings,
ARISE diplomás/gyakornok, Light Bearers
USA



2015. november 26., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 26, CSÜTÖRTÖK - 4 Mózes 21

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Új olvasmányok a fejezet végén

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezet 137. nap

Isten egyháza ma

A szőlőskertről szóló példázat nemcsak a zsidó népre vonatkozik. Számunkra is van benne tanulság. Isten korunkban is nagyszerű kiváltságokban és áldásokban részesíti egyházát, és elvárja, hogy a kapott kiváltságok és áldások arányában teremjünk gyümölcsöt.

Isten drága váltságdíjat adott értünk. Csak e váltságdíj nagyságából tudunk fogalmat alkotni a belőle fakadó áldásokról. Ezen a földön, amelyet Isten Fia könnyeivel és vérével öntözött, kell megteremnünk az Éden drága gyümölcseit. Az Igében foglalt igazságok dicső és nagyszerű voltának Isten népe életében kell megmutatkoznia. Népe által akarja Krisztus kinyilatkoztatni jellemét és országának elveit.

Sátán megkísérli Isten munkáját megakadályozni, és a maga elvei elfogadására ösztönöz embereket. Isten választott népét becsapott népnek tünteti fel. Ő az atyafiak vádolója, és vádaskodó befolyását az igazság munkásai ellen használja fel. Az Úr úgy akar válaszolni Sátán vádjaira, hogy népe útján megmutatja, milyen áldást hoz a helyes elvek követése.
Ezeknek az elveknek meg kell mutatkozniuk a keresztények életében - az egyénben, a családban, az egyházban és az Isten szolgálatára alapított intézményekben -, hogy tanúsítsák, mit lehet tenni a világért. Hirdessék mind az evangélium igazságainak megmentő hatalmát! Mindegyik egy-egy eszköz, amely által Isten meg akarja valósítani szándékát, az ember megmentését.

A zsidó vezetők büszkén szemlélték pazar templomukat és istentiszteleteik impozáns ceremóniáit. De hiányzott belőlük a jogosság, az irgalom és az Isten iránti szeretet. A templom ragyogása és szolgálatainak pompája nem tehette őket kedvessé Isten előtt, mert az Isten szemében egyetlen értékes dolgot - az alázatos és töredelmes lélek áldozatát - nem nyújtották. Ott sokasodnak meg a ceremóniák, ahol a hivők nem érvényesítik Isten országának létfontosságú elveit. Amikor a jellemépítést elhanyagolják, amikor a lélek szépsége hiányzik, amikor a kegyesség egyszerű voltát szem elől tévesztik, akkor a hivalkodás szeretete és a kérkedés igényt tart fényűző épületekre, nagyszerű díszítésekre és impozáns szertartásokra. Ezek azonban nem dicsőítik meg Istent. A népszerű vallás, amely ceremóniákból, formaságokból és hivalkodásból áll, nem kedves Istennek. A menny követei nem mondanak "ámen"-t istentiszteleteikre.

Isten szemében a gyülekezet nagyon drága. De nem külső szépségéért becsüli, hanem azért az őszinte kegyességéért, mely megkülönbözteti a világtól. Isten a gyülekezetet a Krisztus ismeretében való növekedés és a lelki fejlődés szerint értékeli.

Krisztus nagyon szeretné szőlőskertjében megtalálni a szentség és önzetlenség gyümölcseit. Keresi benne a szeretetet és jóságot. Semmilyen művészi szépség nem érhet fel azzal a szépséggel, amelynek Krisztus képviselői természetében és jellemében meg kell mutatkoznia. A kegyelem légköre, amelyben a hivők élnek, és a Szentlélek munkája, amelyet értelmükben és szívükben végez, életüket az élet illatává teszi, és Isten megáldhatja munkájukat.

Lehet egy egyházi közösség a legszegényebb az országban. Nélkülözheti a látványos pompa minden varázsát, de ha tagjai a Krisztus jellemét tükröző alapelvek szerint élnek, akkor Krisztus örömét érzik, és angyalok is részt vesznek istentiszteleteikben. A dicsőítés és köszönet kedves áldozatként száll fel Istenhez a hálás szívekből.

Az Úr azt akarja, hogy beszéljünk jóságáról és hatalmáról. Dicséretünkkel és hálaadásunkkal megdicsőítjük Őt. Ezt mondja: "Aki hálával áldozik, az dicsőít engem" (Zsolt 50:23). Izráel népe szent énekekkel dicsőítette Istent a pusztai vándorlás alatt. Parancsolatait és ígéreteit megzenésítették. A zarándokok egész úton énekelték ezeket az énekeket. Kánaánban pedig, amikor szent ünnepet ültek, elsorolták Isten csodálatos tetteit, és hálás szívvel mondtak neki köszönetet. Isten azt akarta, hogy népe egész életében dicsőítse. Így kellett volna megismertetni "e földön" Isten útját, és "minden népek közt" szabadítását (Zsolt 67: 3).

Istennek ma is ez a vágya. A világ hamis isteneket imád. Ne bálványaik kárhoztatásával, hanem az értékesebb dolgok megláttatásával próbáljuk őket hamis istentiszteletüktől eltéríteni. Ismertessük meg velük Isten jóságát! "Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok" (Ésa 43 :12).


A Kádes-beli csodálatos gondviselés és azok után, hogy legyőztek egy kisebb királyságot, amely megtámadta őket, Izrael népe nagyon hamar újra panaszkodni kezdett Isten ellen, amikor Edóm megkerülése során nem jutottak vízhez és élelemhez. Ezúttal Isten nem szüntette meg a problémát. Ahelyett, hogy azonnal gondoskodott volna szükségleteikről, megmutatta nekik: azáltal menekülhetnek meg, ha megváltására tekintenek. Ma ugyanez az üzenet: Nézz Jézusra és élj!
Mi a te válaszod az élet kihívásaira? Panaszkodsz azokra, akik segíteni próbálnak neked? Panaszkodsz Istenre, amiért nem vezet téged? Vagy a válaszod az élet kihívásaira olyan, mint a 46. Zsoltár 1-3 versei: Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe, ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek” (új prot. ford.). Tudjuk, hogy Isten vezetett minket a múltban; s bár néha nem értjük, hogy a jelen nehézségei miért történnek, arra kérjük Őt, hogy vezessen bennünket győzelemre.
John Beckett

17. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 23. fejezetéhez (november 22-28).

Miközben az Úr szőlőskertjéről szóló példázatot olvasom, legfőbb gondolatom az, hogy Megváltónk ezt az üzenetet minden hitvalló hetednapi adventista keresztény szívébe bele szeretné rejteni; hiszen mi vagyunk a lelki Izrael. A szőlőskert tulajdonosa úgy döntött, hogy „bemutassák országának alapelveit… és képviseljék Isten jellemét.”

Amikor börtönben voltam, eszembe jutott egy régi barátom neve, aki korábban adventista lett. Tanulmányozni kezdtük a Bibliát, és hónapokon belül elkezdtem szombatot ünnepelni. Mégis, a sok tudás ellenére szívem nem lett a Megváltóé. Minél inkább erőltettem az Igét az emberekre, annál több ellenséget szereztem. Isten jellemével ellentétesen mutattam be az igazságot. Élő képmutató voltam! Büszkeségem nem engedte látni azt, hogy nyomorult, nyavalyás, szegény, vak és mezítelen vagyok. Mint sokan mások, én is elkövettem Izrael hibáit.

Tudjuk, hogy a világ sötétségben van, de vesztükbe rohanó embertársainkat el kell téríteni a hamis istentisztelettől, „de ne bálványaik kárhoztatásával, hanem az értékesebb dolgok megláttatásával.” Mi valami sokkal csodálatosabbat tudunk nekik adni: az örökkévaló evangéliumot. Ez a példázat felhívás az egyházunk számára. „Isten ezt a gyümölcsöt kívánta népétől. Jellemük tisztaságával, életük szentségével, irgalmasságukkal, jóságukkal, együttérzésükkel kellett volna bemutatniuk, hogy »az Úr törvénye szent, igaz és jó«”.

Tartsuk emlékezetünkben ezt a történetet, hogy jó gyümölcsöt teremhessünk a tulajdonos számára! 

Nicole Stallings,
ARISE diplomás/gyakornok, Light Bearers
USA