2015. december 17., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 17, CSÜTÖRTÖK - 5 Mózes 6

MEGHALLGATHATOD itt: http://podcastmachine.com/podcasts/19165
Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 27. fejezet 158. nap

A Jeruzsálemből Jerikóba tartó embernek Júdea pusztáján is át kellett haladnia. Az út kietlen, sziklás, rablók háborgatta hegyszoroson vezetett át, amely gyakran volt erőszakos cselekmények színhelye. A példázatbeli utast itt támadták meg. Minden értékétől megfosztották, és félholtan az útszélen hagyták. Amint így feküdt, egy pap jött az úton. Látta a megsebesített, összezúzott, vérében fetrengő embert, de nem segített rajta, hanem "elkerülé". Ezután megjelent egy lévita. Kíváncsi volt, hogy mi történt; ezért megállt, és megnézte a szenvedőt. Tudta, hogy mit kellene tennie, de az kellemetlen feladat lett volna. Kívánta, hogy bárcsak ne jött volna arra, és ne látta volna meg a megsebzett embert. Meggyőzte magát, hogy az ügy nem tartozik rá, és ő is "elkerülé".

Egy arra elhaladó samaritánus azonban, meglátva a szenvedőt, elvégezte azt a munkát, amire a többiek nem voltak hajlandók. Jóindulattal és kedvesen segített a megsebzett emberen. "Mikor azt látta, könyörületességre indula, és hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé neki. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked." Mind a pap, mind a lévita vallásos embernek tartotta magát. A samaritánus pedig arról tett bizonyságot, hogy igazán megtért. Neki sem volt kellemesebb az a munka, mint a papnak és a lévitának, de lelkülete és cselekedete azt bizonyította, hogy a menny a szívében él.

E tanítással Krisztus félreérthetetlenül és meggyőzően bemutatta a törvény elveit, tanúsítva hallgatóinak, hogy elmulasztották megvalósítani ezeket az elveket. Szavai olyan világosak és súlyosak voltak, hogy a hallgatók nem tudtak akadékoskodni. A törvénytudó a tanításban semmi megbírálhatót nem talált. Krisztussal szembeni előítélete eloszlott. A nemzetében élő idegenkedést azonban nem győzte le egészen, és ezért nem tudott név szerint elismeréssel adózni a samaritánusnak. Krisztus kérdésére: "E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók kezébe esett" - így válaszolt: "Az, aki könyörült rajta."

"Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél." Légy ugyanilyen kedves, melegszívű a nyomorultakhoz! Ezzel mutatod meg, hogy megtartod az egész törvényt.

A zsidók és a samaritánusok közötti nagy vallási ellentét az igaz istentiszteletről vallott eltérő nézetükben rejlett. A farizeusok semmi jót nem mondtak a samaritánusokról. Inkább a legelkeseredettebb átkokat szórták rájuk. Olyan nagy volt az ellenszenv a zsidók és a samaritánusok között, hogy a samaritánus asszony furcsállta, amikor Krisztus vizet kért tőle. "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre éntőlem - kérdezte -, aki samáriai asszony vagyok?!" "Mert a zsidók - tette hozzá az evangélista - nem barátkoznak a samáriaiakkal" (Jn 4 : 9). Amikor a zsidók, telve gyilkos gyűlölettel, rátámadtak Krisztusra a templomban, hogy megkövezzék, jobb szavakat nem találtak gyűlöletük kifejezésére: "Nem jól mondjuk-é mi, hogy te samaritánus vagy, és ördög van benned?" (Jn 8 : 48.) A pap és a lévita nem végezte el azt a szolgálatot, amelyet az Úr meghagyott nekik. Honfitársukon egy gyűlölt és megvetett samaritánus segített.

A samaritánus teljesítette a parancsot: "Szeresd felebarátodat, mint magadat", tanúsítva, hogy igazabb, mint elítélői. Élete kockáztatásával, testvérként ellátta a megsebzett embert. A samaritánus Krisztust ábrázolja. Megváltónk olyan szeretetet tanúsított irántunk, amilyenre az ember soha nem lenne képes. Amikor összezúzva haldokoltunk, megszánt minket. Nem került el, és nem hagyta, hogy tehetetlenül és reménytelenül elpusztuljunk. Nem maradt ott szent, boldog otthonában, ahol a mennyei sereg szeretetét élvezte. Meglátta súlyos ínségünket. Magáévá tette ügyünket, és azonosult az emberiség érdekeivel. Meghalt, hogy megmentse ellenségeit. Imádkozott gyilkosaiért. Saját példájára hivatkozva mondja követőinek: "Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek"; "amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást" (Jn 15:17; 15:34).

A pap és a lévita a templomból jöttek, ahol részt vettek az istentiszteleten. A templom szertartásait Isten rendelte el. E szertartások végzése nagy, magasztos és megtisztelő kiváltság volt. A pap és a lévita rangon alulinak tartották, hogy az útszélen heverő, ismeretlen szenvedőnek szolgáljanak. Isten áldást akar küldeni általuk egy embertársuknak, de ők elszalasztották ezt a különleges alkalmat.

Ma is sokan követnek el hasonló hibát. Feladataikat két külön csoportba osztják. Az egyik nagy dolgokból áll, amelyeket Isten törvénye szabályoz. A másik úgynevezett apróságokból, amelyekben nem érvényesítik a "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" parancsot. Hangulatuk dönti el, hogy mit tegyenek. Ezért jellemük eltorzul, és Krisztus vallását hamis színben tüntetik fel.

Isten kijelentése után – amit az előző fejezetben olvastunk –, nem csoda, hogy Mózes ezt mondja: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!  Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” (5Móz 6:4-5). Isten szeretet (1Jn 4:8-16). Őt nem érdekli a felületes ismeretség. Igazi szívbeli kapcsolatra vágyik. Mivel Ő teremtette az embereket, azt szeretné, ha tudnák, hogy Hozzá tartoznak, mert Ő adott nekik életet és meghalt azért, hogy örök életük lehessen. Krisztus ezt a szakaszt idézte, amikor a legfontosabb parancsolatról beszélt (Mt 22:37-40). Egyik földi vallásalapító sem jobb, mint egy ember alkotta isten, mert nem élők; vagy ha élnek még, akkor is csak emberek. Egyedül egy igaz Isten létezik, aki öröktől fogva van, és örökké él. Végtelen és isteni szeretettel fordul az emberek felé, ami páratlan.
Ezért akart Isten nagy és gyönyörű városokat adni Izraelnek, amiket nem ők építettek, házakat, amik nem az ő keze munkájuk, javakat, amiket nem ők szereztek és szőlőket, amiket nem ők ültettek. Ezek fizikai ajándékok voltak, amik az ajándékozóval jártak együtt. Szerette volna őket megáldani lelkileg is, ám Isten aggódott, hogy ezek miatt elfelejtenék Őt, mert bálványokká válnának, és elválasztanák őket Tőle, aki minden áldást biztosított számukra. A meggazdagodott Izrael Laodiceára emlékeztet, Isten végidei egyházára, amely gazdag és azt gondolja, nincs szüksége semmire, miközben a legnagyobb szüksége van Istenre, akit kívül hagynak (Jel 3:14-20). Micsoda hálátlanság!
A történelem során az emberek sokszor szívük ajtaján kívül felejtik Istent. Ám Ő még mindig szereti őket. Megígéri Laodiceának, hogy ha beengedik Őt az életükbe, akkor a második advent után vele ülhetnek majd a trónján (Jel 3:21). Az Ő szeretete a legcsodálatosabb az univerzumban, szeretne veled lenni ma és többet adni pusztán fizikai áldásoknál. Azt szeretné, ha meghívnád, hogy uralkodjon az életedben annak előízeként, amikor Vele együtt fogsz uralkodni örökké.
Norman Gulley

20. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 26-27. fejezeteihez (december 13-19).

Jézus tanításaiban újra ás újra lelepleződik a felületes vallásosság csődje. Jézus prédikációi a közepébe vágnak az önigazult magatartásnak, amely annyira eluralkodott abban az időben a vallásos vezetők között. Krisztus szerint, amit az emberek az Istenről hittek, megmutatkozott abban, ahogyan a körülöttük élőkhöz viszonyultak.

Ahogyan János apostol megfogalmazza: "Ha valaki, azt mondja: 'szeretem Istent' a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szeretni a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is."(1Jn 4:20-21).

Ez a lényege annak, amit Jézus az Irgalmas samaritánus példázatában tanított. Arra a kérdésre, hogy "mit kell tennem azért, hogy az örök életet elnyerjem?" (Lk 10:25), Jézus kijelenti, hogy a törvény két oszlopát el kell fogadnunk: szeresd Istent és szeresd felebarátodat, mint magadat. A farizeusok nagyon nehéznek tartották ezt az igazságot, és ez épp olyan nagy kihívás számunkra is ma. A szeretet és a kegyelem olyan mértékben fog áradni a szívünkből a körülöttünk élőkre, amennyi szeretetet és kegyelmet mi magunk megtapasztaltunk Istenben. 

A környezetedben élők iránti szereteted tisztán tükrözi Isten iránti szeretetedet?

Jeffrey Rosario
a Light Bearers szónoka

 USA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése