2015. november 19., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - november 19, CSÜTÖRTÖK- 4 Mózes 14

Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 21. fejezet 130. nap

Az utolsó napokban

A gazdag ember történetének befejezése e föld történetének záró jeleneteit ábrázolja. A gazdag ember Ábrahám gyermekének mondta magát, de áthidalhatatlan szakadék - helytelenül formált jelleme - választotta el Ábrahámtól. Ábrahám szolgálta Istent, hittel és engedelmességgel követve szavát. A gazdag pedig nem törődött sem Istennel, sem a szenvedő emberiséggel. A közte és Ábrahám között tátongó szakadék az engedetlenség szakadéka volt. Ma is sokan követik ezt az utat. Jóllehet az egyház tagjai, de megtéretlenek. Lehet, hogy részt vesznek az istentiszteleteken, és éneklik a zsoltárt: "Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!" (Zsolt 42 : 2), de ez nem igaz. Isten szemében olyanok, mint a legnagyobb bűnös. Az izgalmakra és szórakozásra vágyó, a hivalkodást szerető lélek nem tudja Istent szolgálni. A példázat gazdag emberéhez hasonlóan nem akar harcolni a test kívánságai ellen. Ki akarja elégíteni vágyait. A bűn légkörét választja. Amikor hirtelen elragadja a halál, azzal a jellemmel száll sírba, amelyet egész életében a sátáni erőkkel szövetségben formált. A sírban már nincs lehetősége választani - sem jót, sem rosszat -, mert halála napján "elvesznek az ő tervei" (Zsolt 146:4; Préd 9:7-8).

Amikor Isten hangjára a halottak feltámadnak, a gazdag az életében táplált vágyakkal és indulatokkal, vonzalmakkal és ellenérzésekkel lép elő a sírból. Isten nem művel csodát olyan ember újjáteremtéséért, aki nem akart megújulni, amikor erre minden lehetősége és adottsága megvolt. Élete során nem gyönyörködött Istenben, és nem talált örömet szolgálatában. Jelleme nincs összhangban Istennel, és nem lenne boldog a mennyei családban.

Világunkban vannak önelégült emberek. Ezek nem falánkok, nem részegesek, nem is hitetlenek. Csak egyszerűen önmaguknak akarnak élni, és nem Istennek. Nem gondolnak Istenre, ezért a hitetlenek közé tartoznak. Ha beléphetnének a kapukon Isten városába, nem lehetne joguk az élet fájához, mert amikor Isten parancsolatai - kötelező érvényű kívánalmaikkal - eléjük tárultak, akkor ezt mondták: Nem! Ezen a földön nem szolgálták Istent, ezért nem szolgálnák odaát sem. Nem éreznék jól magukat Isten közelében, és minden helyet kívánatosabbnak tartanának, mint a mennyet.

Krisztustól tanulni annyit jelent, mint felölteni jellemét. Aki azonban nem értékeli és nem hasznosítja a földön kapott drága alkalmakat és megszentelő sugallatokat, az nem tudna részt venni a menny tiszta áhítatában. Jelleme nem alakult át a mennyei minta szerint. A saját felületességével vájta ki azt a szakadékot, amelyet semmivel nem lehet áthidalni. Közte és az igazak között hatalmas "közbevetés" tátong.


Izrael népe a tíz kémnek hitt, így hitetlenségükkel sátán befolyása alá helyezték magukat. Az egész közösség fellázadt, amit zendülés követett. Mintha elvesztették volna ép elméjüket, és nemcsak Mózest, hanem Istent is megvádolták azzal, hogy egy olyan hazát ígért nekik, ami nem lehet az övék.

Amikor Józsué és Káleb megpróbáltak érvelni, meg akarták kövezni őket. Csak Isten jelenlétének a dicsősége akadályozta meg őket ebben. Mózes közbenjárt, és Isten megígérte, hogy megkíméli a népet az azonnali pusztulástól, de büntetésük 40 évig fog tartani a sivatagban, éppúgy, ahogy a kémek 40 napot vándoroltak az országban.

Ez nem volt kemény és önkényes büntetés. Hitetlenségük és gyávaságuk miatt Isten nem tudta megmutatni az Ő hatalmát, hogy legyőzze ellenségeiket. Ezért, az Ő kegyelmében arra kérte őket, hogy egyedüli biztonságos megoldásként forduljanak vissza a Vörös-tenger irányába. 

A tíz kém csapástól sújtva meghalt a nép előtt, és bennük mindannyian saját ítéletüket látták. Haragjuk szomorúsággá változott, de nem háládatlanságuk és engedetlenségük, hanem a borzasztó következmények miatt szomorkodtak. Bánatuk nem bűnbánat volt, ezért nem tudta megfordítani az ítéletet. Amikor Isten azt parancsolta, hogy forduljanak a sivatag irányába, megpróbálta látszólagos engedelmességüket, ami nem bizonyult valódinak. Nem akartak visszafordulni. Mózes, Józsué és Káleb szintén keserű csalódottságot éreztek, de zúgolódás nélkül elfogadták Isten döntését. Ám azoknak, akik olyan könnyen panaszkodtak, Isten adott alkalmat, hogy panaszkodhassanak. Amit visszautasítottak, amikor Isten kérte őket, most magukra vállalták azért, hogy kiérdemeljék Isten tetszését. „Ímé készek vagyunk elmenni a helyre, amelyről szólott az Úr, mert vétkeztünk” (40. vers). Isten soha nem parancsolta meg nekik, hogy harcoljanak. Nem az volt a célja, hogy a földet háborúval nyerjék meg. Erre bizonyíték Jerikó bevétele 40 évvel később.

Felmentek Mózes és a frigyláda nélkül, és vereséget szenvedtek. Engedelmességre kényszerülve „sírtak az Úr előtt” de „az Úr nem hallgatta meg őket.”

Izrael ellenségei, akik remegve várták érkezésüket, most felbátorodtak, hogy ellenük forduljanak. Minden csodálatos történetet, amit eddig hallottak arról, hogy Isten mit tett Izraelért, most hamisnak minősítettek. Izrael számára semmi más lehetőség nem maradt, csak az, hogy visszamenjenek a sivatagba annak tudatában, hogy ez lesz a temetője az egész nemzedéknek.

Nancy Costa

16. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 21-22. fejezeteihez (november 15-21).

Volt egy adventista, aki mindennap olvasta a Bibliát. Háza mellett elhaladt el egy bánatos, összezavarodott ateista - Lázár - mellett, akit látszólag elkerült Isten áldása, aki tudatán kívül, de vágyott arra a szabadságra és világosságra, amely az adventista ember Bibliájában található.

A bánatos ateista egy napon meghalt és az angyalok elvitték Jézus kebelére. Az adventista is meghalt és eltemették, és a pokolban, kínjai közepette feltekintett és meglátta Jézust és Lázárt az Ő kebelén. Így kiáltott Jézushoz: "Jézus légy kegyelmes, mert gyötörtetem a lángokban." Jézus így válaszolt: "Gyermekem, emlékezzél arra, hogy életedben Isten és az Ő Igéje igazságának ismeretével rendelkeztél, Lázárnak ugyanakkor nem volt lehetősége megtudni ezeket tőled. Most ő vigasztaltatik itt, te pedig gyötrődsz. Mindemellett próbaidőd a földön lejárt, és kialakított jellemed nem fog megváltozni."

Az adventista ezt mondta: "Kérlek, Jézus, küldd el őt a gyülekezetemhez - mert ott vannak a szeretteim - hogy elmondja nekik, osszák meg javaikat és ismeretüket, mert egyébként elfelejtik felelősségüket, hogy együttműködjenek Istennel az Ő kegyelmi szolgálatában és elvesznek."

De Jézus ezt mondta: "Van Bibliájuk, amely arra tanítja őket, hogy szeressék embertársaikat. Gyülekezeted hallgasson a Bibliára." Ő pedig így válaszolt: "Nem, Jézus. Ha a megfeszített és feltámadott Megváltó megy el hozzájuk, megtérnek." Ő ezt mondta: "Ha nem hisznek a Bibliában és nem osztják meg szeretettel a világgal, akkor már el is vetettek Engem."

Brandon Schroeder 
Light Bearers fejlesztési társigazgatója
lighbearers.org 
USA 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése