Blogban itt olvashatók a
felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 17. fejezet 112. nap
Az intés
eljutott hozzánk is, és nekünk is szól. Vajon te is gyümölcstelen fa vagy-e az
Úr szőlőskertjében? Kimondják-e rád is nemsokára az ítéletet? Mióta kapod az Úr
ajándékait? Mióta figyeli és várja, hogy viszonozd szeretetét? Micsoda
megtiszteltetés számodra, hogy az Úr szőlőjében lehetsz, és élvezheted a
kertész éber gondoskodását! Hányszor remegtette meg szíved az evangélium drága
üzenete! Krisztus nevét viseled. Látszólag egyházának - Krisztus testének -
tagja vagy, de nem tudod, mit jelent élő kapcsolatban lenni a szerető Istennel.
Élete nem ragyog át a tieden. Jellemének szép vonásai: "a Lélek
gyümölcsei" nem láthatók életedben.
A
terméketlen fa élvezi az esőt, a napfényt és a kertész gondoskodását. A
talajból táplálékot szív. Meddő ágai azonban csak árnyékot vetnek a földre,
hogy a termést hozó növények ne virulhassanak alatta. Hasonlóképpen azok a
mennyei ajándékok, amelyekkel Isten téged elhalmoz, sem jelentenek áldást a
világnak. Megfosztasz másokat azoktól a kiváltságoktól, amelyekhez a te
hibádból nem juthatnak hozzá.
Látod
ugye, ha homályosan is, hogy hiába foglalod a földet! Az irgalmas Isten mégis
meghagyott. Nem néz le ridegen rád. Nem fordul el részvétlenül, és nem engedi,
hogy elpusztulj. Neked kiáltja, mint századokkal ezelőtt Izráelnek:
"Miképpen adnálak oda Efraim, szolgáltatnálak ki Izrael!?... Nem végzem el
haragomnak hevét; nem fordulok vissza Efraim vesztére; mert Isten vagyok én, és
nem ember" (Hós 11:8-9). A szánakozó Megváltó rólad is ezt mondja: Kíméld
meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtisztítom!
Milyen
fáradhatatlan szeretettel szolgált Krisztus Izraelnek kegyelmi idejük
meghosszabbított időszakában! A kereszten így imádkozott: "Atyám! bocsásd
meg nékik; mert nem tudják, mit cselekesznek!" (Lk 23 : 34).
Mennybemenetele után tanítványai először Jeruzsálemben hirdették az
evangéliumot. Ott áradt ki a Szentlélek. Az első keresztény gyülekezet ott
mutatta meg a feltámadt Megváltó hatalmát. István, akinek olyan volt az arca,
"mint egy angyalnak orcája" (Acs 6:15), ott tett bizonyságot, és ott
áldozta fel életét. Mindaz, amit a menny adhatott, reájuk áradt. "Mit
kellett volna még tennem szőlőmmel - kérdezte Krisztus -; mit meg nem tettem
vele?" (Ésa 5:4). Isten gondoskodása és értünk végzett munkája nem hagyott
alább, sőt fokozódott. Most is mondja: "Én, az Úr, őrizem azt, minden
szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megőrzöm
azt" (Ésa 27: 3).
"Ha
gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem. .."
Az a
szív, amely hideg marad Isten hívására, olyannyira megkeményedik, hogy végül
már mit sem érez, ha a Szentlélek hatni próbál rá. Ekkor hangzik el ez az
ítélet: "Vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába?"
Isten ma
még hív: "Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez! ...
Kigyógyítom őket hűtlenségükből; szeretem őket ingyen kegyelemből... Olyanná
leszek Izraelnek, mint a harmat. Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver,
mint a Libánon ... Visszatérnek az ő árnyékában lakók, és felelevenednek, mint
a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő; ... Tőlem származik a te
gyümölcsöd!" (Hóseás 14:2-9.)
Mai bibliai szakasz: 3 Mózes 22. fejezete
Ez a fejezet ismét arra emlékeztet, hogy a papok nem járulhattak Isten
közelébe semmilyen tisztátalansággal. Nem keverhették a szent szolgálatot semmi
közönségessel. Ha mégis megtették, ezzel elszakították magukat Istentől, és
életüket kockáztatták.
Miközben az izraeliták életében a szimbólumok és az árnyékok mutattak
Krisztusra, ma arra figyelünk, hogy mit tett értünk a Golgotán (Zsid 10:9-10).
Mivel ma az ősi Izrael törvényei nem kötelezőek fizikai értelemben, könnyen
elfelejtjük, milyen nagy jelentőségük volt ezeknek a törvényeknek.
Az ősi Izraelben tiszta kézzel és tiszta szívvel közeledni Istenhez
annyira fontos volt még az egyszerű embereknek is, hogy amikor elkezdtek
imádkozni és eszükbe jutott, hogy valakire haragszanak, először meg kellett
bocsátani az illetőnek, másként Isten nem hallgathatta meg imájukat, és nem
bocsáthatott meg nekik (Mk 11:25). Ha valaki áldozatot akart vinni az oltárra,
és eszébe jutott, hogy felebarátjának panasza van ellene, először el kellett
mennie hozzá és meg kellett békülnie vele, mielőtt az áldozatot bemutatta volna
(Mt 5:23-24).
Azonban úgy tűnik, hogy az izraeliták gyakran helyezték a „formák”
reformját a „szív reformja” elé. (Milyen gyakran tesszük mi is ezt!) Azt
gondolták, hogy ha elhozták az ajándékukat, az teljesen elég. De Isten azt
mondta: „Nem! Az engedelmességetek fontosabb az áldozatnál” (1Sám 15:22). A bűn
nem állhat meg Isten jelenlétében! Elválaszt bennünket Istentől. Visszatartja
tőlünk a Szentlelket. Megfertőzi a felajánlott szolgálatunkat. Ahogyan Ézsaiás
59:2 mondja, a bűn megakadályozza azt, hogy Isten meghallgasson minket. És ami
még rosszabb: amíg ragaszkodunk bűneinkhez, Isten nem tud megmenteni bennünket!
Ezért ne degradáljuk az Istennek járó imádatot egyszerű kegyességi
formává. Tegyünk félre minden látszatkeltést, és mindazt ami profán és kérjük
Őt, hogy reformálja meg a szívünket ma, hogy Szentlelkének áldásai valóban
kiáradhassanak ránk.
Melodious Echo Mason
13. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 16-17.
fejezetéhez (október 25-31).
Az emberi szeretet gyakran bizonyul
feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján
döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk
meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek
központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének,
sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a
gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más
bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig
értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni.
A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen
mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált
fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és
együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú
kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még
egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten
feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem
ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk
hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya
felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és
mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).
Vajon éreztünk már ennyire mélységes és
tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról
napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a
másikkal!
Jessica Rosario
lightbearers.com
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése