Figyelem!!! A végén új
heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16-17. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16. fejezet 106. nap
A
tékozló hazatalált
Az
elveszett juhról, az elveszett pénzdarabról és a tékozló fiúról szóló példázat
világosan elénk tárja Isten könyörülő szeretetét a tévelygők iránt. Bár
elfordultak Istentől, mégsem hagyja őket magukra nyomorult állapotukban. Az Úr
végtelenül szereti és szánja mindazokat, akiket a ravasz ellenség megkísértett.
A
tékozló fiúról szóló példázat bemutatja, hogy az Úr miként bánik azokkal, akik
miután megtapasztalták az Atya szeretetét, hagyják, hogy a kísértő rájuk
kényszerítse a maga akaratát.
"Egy
embernek vala két fia; és monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból
rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont. Nem sok nap múlva aztán a
kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék."
A
kisebbik fiú megunta az atyai ház fegyelmét. Úgy érezte, hogy korlátozza
szabadságát. Az atya szeretetét és gondoskodását félremagyarázta. Elhatározta,
hogy azt csinálja, ami jólesik.
Az ifjú
nem érez semmilyen kötelezettséget, és nem tanúsít semmi hálát atyja iránt.
Atyja vagyonában viszont a fiú jogán akar osztozni. Az örökséget, amely csak
atyja halála után illetné meg, most akarja megkapni. A jelen örömeit hajszolja,
mit sem törődve a jövővel.
Miután
megkapta atyai örökségét, elmegy az atyai háztól "messze vidékre".
Most, amikor bőven van pénze, és azt teheti, amit akar, elhiteti magával, hogy
szíve vágya teljesült. Senki sem mondja: ne tedd, mert ártasz magadnak; vagy
tedd ezt, mert ez a helyes. A rossz társaságban egyre mélyebbre süllyed a
bűnben, és eltékozolja "vagyonát, mivelhogy dobzódva él".
A Biblia
beszél olyan emberekről, akik magukat "bölcseknek vallván, balgatagokká
lettek" (Róm 1:22). Ez történt a példázatbeli ifjúval is. A vagyont,
amelyet önzően kikövetelt atyjától, paráznákra fecsérelte. Ifjú élete kincseit
elvesztegette. Értékes évei, értelmi képességeinek frissessége, az ifjúság
tiszta, szép álmai, lelki törekvései mind elhamvadtak vágyai tüzében.
Közben
súlyos éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú nélkülözni kezdett. Elszegődött
egy ott lakóhoz, aki elküldte a mezőre, hogy disznókat legeltessen. A zsidók
ezt tartották a legalantasabb és legmegalázóbb foglalkozásnak. A szabadságával
büszkélkedő ifjú most rabszolgasorba jut, a legsúlyosabb szolgaságba, mert
"saját bűnének köteleivel kötöztetik meg" (Péld 5:22). Eltűnt a
csillogás és hamis ragyogás, amely elkápráztatta, és érzi bilincseinek súlyát.
E sivár, éhség sújtotta vidéken a földön ülve, társtalanul a disznók között
szívesen jóllakna az állatok táplálékául szolgáló hulladékkal. Mind eltűntek
mellőle a szerencsés napjaiban körötte nyüzsgő, számlájára evő-ivó vidám
cimborák. Hová lett féktelen jókedve? Lelkiismerete elhallgatott, érzékei
eltompultak, és azt hitte, hogy boldog. Most pedig üres zsebbel, éhesen,
megalázottan, erkölcsi terheltséggel, gyenge és megbízhatatlan akarattal,
nemesebb érzékeit látszólag elveszítve, a legnyomorultabb a halandók között.
Milyen
találóan rajzolja meg e példázat a bűnös állapotát! A szerető Isten körülveszi
áldásaival, de a bűnös - akit csak vágyainak kielégítése és a vétkes élvezetek
érdekelnek - semmit sem kíván jobban, mint Istentől független életet élni. A
hálátlan fiúhoz hasonlóan jogot formál Isten minden áldására, és természetesnek
veszi, ha megkapja. Nem hálás érte, és nem igyekszik szeretettel rászolgálni.
Miként Káin, aki Isten színe elől menekülve keresett magának otthont, miként a
"messze vidékre" csatangoló tékozló fiú, Istenről elfeledkezve
keresik a bűnösök a boldogságot. (Róm 1:28).
Bármi is
a látszat, minden énközpontú élet elfecsérelt élet. Aki megkísérel Isten nélkül
élni, tékozolja javait. Elvesztegeti az értékes éveket, eltékozolja értelmi,
érzelmi és lelki képességeit, és sáfárságának csődje örök életébe kerül. Aki
elkülönül Istentől, hogy önmagának szolgálhasson, az a mammon rabja. Az ember,
aki megteremtésekor alkalmas volt az angyalok társaságára, a világ és a test
szolgálatába állt. Minden önző ember ide jut.
Mai bibliai szakasz: 3 Mózes 16. fejezete
Isten házának is szüksége volt engesztelésre (3Móz 14:53),
hogy évente egyszer – a nagy engesztelés napján – megtisztuljon a bűnöktől és
tisztátalanságoktól. Amikor az izraeliták felajánlották bűnért való
áldozataikat, vétkeik elvétettek tőlük, és a szentélyre helyeztettek át. A
bűnért való áldozatok más tisztátalanságokat is hordoztak, amelyek hatással
voltak a szentélyre és a papságra (lásd a 6. és a 10. fejezetet). Ezek a
„tisztátalanságok” jelképezték a felelősség terhét, amelyet Isten hordoz akkor,
amikor felszabadítja népét a bűn következményei
alól, amelyek igazság szerint őket terhelnék (vö.: 2Sám 14:9). Milyen
jogon teszi Ő ezt? Istenünk kegyelmes, de igazságos is.
Az engesztelés napja az engesztelés második lépcsőfokát
biztosította a bűnök bocsánatán túl. Az áldozat azt jelentette, hogy az
engesztelés már megtörtént, és ezen a lépcsőfokon Isten háza megtisztult a
„tisztátalanságtól”, ami Isten szent kormányzatát jelképezte. Ahhoz, hogy ennek
áldásait élvezhesse, Izrael gyermekei továbbra is hűséget tanúsítottak Isten
iránt azáltal, hogy megalázták magukat és tartózkodtak a munkavégzéstől (vö.
23:26-32).
Most értjük meg Dán 8:14-et, ahol azt találjuk, hogy Isten
mennyei szentélyét meg kell tisztítani. A végítélet (lásd: Dán 7) megvédi Isten
hírnevét annak a ténynek a megerősítésével, hogy Krisztus vére a megfelelő
embereket mentette meg: azokat, akik hűségesek voltak Hozzá (Jel 14:12). Az
ítéletnek nem az a szerepe, hogy meghatározza, ki vétkezett (mert mindenki
vétkezett – Róm 3:23), hanem azt, hogy ki fogadta el Isten kegyelmét. Így Isten
teljes kegyelmet és teljes igazságot gyakorol, ami a szeretet két oldala (Zsolt
85:11).
Roy Gane
13. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 16-17.
fejezetéhez (október 25-31).
Az emberi szeretet gyakran bizonyul
feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján
döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk
meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek
központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének,
sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a
gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más
bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig
értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni.
A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen
mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált
fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és
együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú
kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még
egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten
feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem
ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk
hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya
felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és
mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).
Vajon éreztünk már ennyire mélységes és
tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról
napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a
másikkal!
Jessica Rosario
lightbearers.com
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése