2015. július 19., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 19, vasárnap - 1 Mózes 8

Saját Facebook oldala is van a Higgyetek az Ő prófétáinak programnak. Csatlakozz, hogy megjegyzéseket, kérdéseket tehess fel, és láthasd mások megjegyzéseit. Hívd meg barátaidat is, hogy csatlakozzanak a Facebook oldalhoz, hogy minél több emberhez eljussanak az  olvasmányok: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetaiknak?fref=ts

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez (a végén az első és a második heti felolvasás is megtalálható a Jézushoz vezető úthoz)

Olvasmány - Jézushoz vezető út 3. fejezet 8. nap

Bűnvallomás

"Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer" (Péld 28:13). Egyszerűek, igazak és ésszerűek azok a feltételek, melyek alapján Isten kegyelmét elnyerhetjük. Isten nem kíván tőlünk méltatlan vagy lehetetlen dolgokat, hogy bocsánatban részesülhessünk. Nem szükséges hosszú és fáradságos zarándoklásokat végeznünk, sem fájdalmas önkínzásoknak alávetnünk magunkat, hogy lelkünket a menny és föld Teremtőjének beajánljuk, hogy ily módon bűneinket levezekeljük; aki bűnét bevallja és elhagyja: kegyelmet nyer.

Az apostol a következőket írja: "Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok" (Jak 5:16). Valljátok meg Istennek, aki egyedül bocsáthatja meg azokat; hibáitokat pedig egymásnak. Ha barátodat vagy szomszédodat megbántottad, be kell előtte ismerned igazságtalanságodat, és neki is legszentebb kötelessége teljes szívből megbocsátani. Ezután Istenhez is bocsánatért kell esedezned, mert testvéred, akit megbántottál, Istennek tulajdona, és mikor megsértetted, egyúttal Isten ellen is vétkeztél, aki az ő Teremtője és Megváltója. Az ilyen ügy egyedüli Közvetítőnk, a nagy főpap elé kerül, aki "megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt"(Zsid 4:15). Ő részvéttel van gyengeségeink iránt, és összes bűnös hajlamainkból kigyógyíthat bennünket.

Azok, akik nem alázták meg magukat Isten előtt, bűneiket beismerve, még nem teljesítették a bűnbocsánat legelső feltételét sem. Ha még nem éreztük azt az igazi bűnbánatot, melyet még soha senki meg nem bánt, ha bűneinket még nem vallottuk be a megtört szív alázatosságával, töredelmével, és nem fordultunk el tőle borzalommal, akkor még sohasem törekedtünk komolyan bűneink bocsánatára. Ha még sohasem kerestük őszintén az Istennel való megbékélést, nem is találhattuk azt meg. Ha mind ez ideig nem nyertünk bűnbocsánatot, annak egyedüli okát abban kell keresnünk, hogy nem voltunk hajlandók szívünket megalázni és alkalmazkodni az Isten Igéjében foglalt feltételekhez. A Szentírás útba igazít és felvilágosít bennünket e tekintetben. Bűneink megvallása akár nyilvánosan, akár pedig titokban sohase történjen kényszerből, hanem önkéntes és őszinte legyen; ám semmi esetre sem könnyelmű és gondatlan módon. Sohase kényszerítsük bűnvallomásra azt, aki még nincs tudatában a bűn rettenetes horderejének és lényegének. Ha a bűnvallomás szívünk bensejéből fakad, úgy megtalálja az utat Isten kegyelmi trónjához. A zsoltáríró a következőképp fejezi ezt ki: "Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket" (Zsolt 34:19).

Az őszinte bűnvallomásnak mindig sajátos jellege van, és személyes bűnöket ismer be. Ezek lehetnek oly természetűek, hogy egyedül Istennek kell bevallani, vagy pedig olyanok, hogy általuk embertársainknak ártottunk, és ezért tőlük kell kérnünk bocsánatot. Avagy nyilvános természetűek, s akkor nyilvánosan is be kell azokat ismernünk. De minden beismerés határozott és tárgyilagos legyen, és azokra vonatkozzék, melyeket elkövettünk.

Sámuel idejében Izrael fiai eltávolodtak Istentől. Viselték is bűnük következményeit, mert nem hitték, hogy Isten gondviselése, ereje és bölcsessége intézi a népek sorsát; mert nem bíztak hatalmában, mellyel művét megvédelmezheti és elvégezheti. Elfordultak a világmindenség hatalmas Uralkodójától, és olyan kormányzatot kívántak, amilyennel a körülöttük lakó népek bírtak. Még mielőtt elveszített békéjüket visszanyerték volna, nyilvánosan beismerték bűnüket a következő szavakkal: "Minden bűneinket csak öregbítettük azzal a bűnnel, hogy királyt kértünk magunknak" (1Sám 12:19). Éppen ez a bűn volt az, amelyet be kellett ismerniük. Hálátlanságuk, mely őket Istentől elválasztotta, súlyos teher gyanánt nehezedett szívükre.


Gondolj bele, milyen lehetett az a bárkában töltött negyven nap és negyven éjjel, miközben tombolt a vihar, zengett az ég, cikáztak a villámok, és a hullámok ide-oda dobálták a bárkát! Nóénak és családtagjainak bizonyára hevesen vert a szíve, és összeszorult a gyomra a félelemtől. Szorongásuk ellenére azonban hitük által nyugalmat találtak Isten oltalmazó karjaiban. Nyugodt bizodalommal voltak még a vihar közepette is. Tudták, hogy Isten nem feledkezett meg róluk. Biztosak voltak abban, hogy vigyázó szemét rajtuk tartja, miközben a bárkát a  viharos hullámok dobálják.

1 Mózes 8 első versében a bizonyosság visszhangzik: „Megemlékezék pedig az Isten Noéról” (1. vers). Az élet viharaiban Isten nem feledkezik meg rólunk. A próbákban nem hagy magunkra. Az élet legnagyobb kihívásai közepette nem vagyunk kozmikus árvák. Próbáinkban az Ő jelenléte ad erőt. Ugyanaz az Isten, aki bevezette Nóét és családját a bárkába, mindvégig oltalmazta őket, majd kivezette őket egy derűs, új jövőbe. Amikor Isten szavát hittel fogadjuk, engedelmeskedünk parancsainak, és cselekedjük akaratát, akkor bennünket is egy reményteljes jövő felé vezet.

 Mark Finley

1. heti olvasmány a Jézushoz vezető út 1. és 2. fejezetéhez (Július 12-18

Még gyermekként elfogadtam Jézust legjobb barátomnak és Megváltómnak, de a tinédzser éveimben valahogy a háttérbe szorult. Ez a korai húszas éveimben változott meg, amikor valaki megajándékozott egy Jézushoz vezető út könyvvel. Egy hét alatt kiolvastam a könyvecskét, és ez megváltoztatta az életemet. Ezt a megújult kapcsolatot azóta is megtartottam Jézussal az által, hogy gyakorlatilag minden nap időt töltök a jelenlétében, elsősorban a Biblia olvasásával, aztán egy néhány oldalt olvasok Isten hírnökétől, Ellen White írásaiból.  

Az első és második fejezet arra emlékeztet, hogy Isten vágyik arra, hogy megmutassa gyermekei iránti gondoskodó szeretetét a Biblia által, de a természet szépségei által is. Minden sárga tulipán, minden bolyhos fehér felhő, még a házi kedvenceink bohóckodásai is, mind a mi örömünkre teremttettek és azért, hogy gondolatainkat Istenre irányítsák.

Alázatossá tesz bennünket, ha Isten szeretetére gondolunk. Ha Isten valódi jellemét tanulmányozzuk, és folyamatosan a keresztre tekintünk, Isten kegyelmét, gyöngédségét és megbocsátó szeretetét látjuk, ami arra késztet bennünket, hogy kiterjesszük ezt a kegyelmet másokra is. Amikor érezzük, hogy új szívre van szükségünk, és segítségért kiáltunk, hogy erőt kapjunk a változásra, Jákobhoz hasonlóan meg fogjuk hallani a remény és bátorítás üzenetét.

Emlékezzünk ma Isten kegyelmére és lépjünk igazi közösségre Vele, Aki úgy szeret bennünket, mint senki más. Így barátai lehetünk a mennyei angyaloknak és otthon érezhetjük magunkat az Atyával és a Fiúval most és mindörökké.

Cindy Tutsch, DMin
Ellen White Intézet nyugalmazott társigazgatója
Amerikai Egyesült Államok

2. heti olvasmány a Jézushoz vezető út 3-5. fejezeteihez (Július 19-25)

Az 1970-es években részt vettem egy közvélemény kutatásban az USA Connecticut államában, ahol Mark Finley tervezett evangélizációs sorozatot tartani. Azt akartuk megtudni, hogy az ajánlott témák közül melyik lenne a leghasznosabb és melyikre lenne a legnagyobb igény. Meglepetésemre majdnem mindenki azt a témát választotta, hogy Mit kezdjek a bűntudatommal.

Ma is sokan kérdezik, hogy Hogyan lehet békességem? Hogyan szabadulhatok meg a bűntudattól? Péter az Apostolok cselekedetei 2:38-ban válaszol ezekre az örök kérdésekre: "Térjetek meg ... mindnyájan." Az Isten által elfogadott megtérés magába foglalja a mély bűnbánatot azért, hogy szívfájdalmat okoztunk Megváltónknak. Ézsau, Júdás és a fáraó csak a további szenvedésektől és veszteségektől akartak megszabadulni. Amiatt bánkódtak, hogy a bűnnek ilyen rossz következményei lettek, de nem magáért a bűnért bánkódtak.

Az igazi bűnbánat Isten ajándéka. Ahogy Dávid is tette az 51. zsoltárban, nekünk is kérnünk kell Istent, hogy az igaz lelket újítsa meg bennünk, hogy adjon nekünk olyan szívet, amely tisztaságra és igazságra vágyik. Ez a fajta bűnbánat kívül esik saját erőnkön. Csak Jézus segíthet abban, hogy igazi bánatot érezzünk bűneink felett, és Ő arra vár, hogy jöjjünk hozzá úgy, ahogy vagyunk. Csak Krisztus áldozata által nyerhetünk üdvösséget

Jézus kész megszabadítani bennünket a bűntől és a bűntudattól, de nem kényszerít bennünket. Ő nem rángat be rúgkapáló és üvöltöző embereket országába. Minden szándékos bűn, minden elfordulás az Ő kegyelmétől, megkeményíti a szívünket. Ha nem vágyunk szabadulásra, ha nem fogadjuk el csodálatos kegyelmét, mit tehet akkor értünk?

Időnként a Sátán vádolóként közelít meg bennünket. De, amikor jön és azt mondja nekünk, hogy túlságosan bűnösök vagyunk ahhoz, hogy megváltásban részesüljünk, tekintsünk Megváltónkra és beszéljünk bátorságosan az Ő hatalmáról és jóságáról. Ha Jézusra tekintünk, segítséget kapunk. Megvallhatjuk bűneinket, és hihetünk abban, hogy Jézus érdeméért nem fogunk meghalni, hanem élni fogunk (Ez 33:15).

Földi életünk rövid és bizonytalan. Ne késlekedjünk engedni Isten Szentlelke hangjának! Segíteni tud nekünk, hogy szeressük Őt és egymást is.

Cindy Tutsch, DMin
Ellen White Intézet nyugalmazott társigazgatója
Amerikai Egyesült Államok


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése